A történelem ritkán ismétli önmagát. Vannak azonban események, amelyeknek történelmi távlatból tekintve is ugyanaz a jelentésük. 1956 azt üzeni a világnak, hogy egy kis európai nép a döntő történelmi pillanatokban méltósággal kezébe vette a sorsát, és „megbűnhődve múltat és jövendőt”, kivívta a szabadságot, de a szabadságharcot leverték. Csakhogy az igazságos forradalmak és szabadságharcok mindig győznek. Leverve is megváltoztatják a jövőt, megreformálják a társadalom életét, olykor intézményrendszerét, öntudatát, erkölcsét is. A szabadságharc eszményeiből kell erőt és ihletet, bizonyosságot és igazságtudatot, nem kevésbé bátorságot merítenünk. Bátor történelem bátor jelent, gyáva történelem gyáva jelent gerjeszt — tartja a mondás.

Mi 1956 mai üzenete? Elsősorban az, hogy a magyarság egy rettenetes és vesztes háború, az ország ismételt megcsonkítása és egy kegyetlen zsarnokság után, a belenyugvás és a megalkuvás helyett fel tudott emelkedni történelmi létének mélypontjáról. Ha csak egy rövid időre is, de meg tudta teremteni a nemzeti egységet. Üzenete lehetne tehát 1956-nak a hatékony nemzeti egység kívánalma. A legnehezebb időkben is rá tudott hangolódni ez a nemzet a szabadság, egyenlőség és testvériség forradalmi, valamint az Isten által sugallt hit, remény, szeretet eszményi fogalmára. Egy dolog mégis elmaradt. A zivataros századokat maga mögött tudó, balsorssal vert magyar történelemben soha nem valósult meg az a nemzeti egység, amely 1956 októberének néhány, a történetből örök időkre kimeredő napját jellemzi. Ez a népet, a nemzetet jellemző egység a később levert, vérbe fojtott forradalom máig kihívó és számtalan tanulságot kínáló üzenete. Ez a ma is csodának számító egység, amely a világ szeme előtt zajlott, a nemzet vágyát fejezte ki, kilépést a rémuralomból és a kommunista zsarnokságból.

A magyarok vére címet viselő vallomásában Albert Camus a nyugati világ közömbösségéről szól, és világosan kifejezi azt az álláspontot, hogy további áldozatokra már nincs szükség, „...alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.” Ez világos beszéd, a többit tudjuk, jött a megszállás és a megtorlás.

Igazodni lehetne és kellene is hozzá. Az élhető jövő érdekében. Tanuljunk végre meg egy dolgot, a nemzeti ünnep soha nem önmagáért való. Jó lenne, ha legalább ilyenkor háttérbe szorulnának a hatalmi ambíciók, és felülkerekednének azon értékek, melyek összekötnek, és megerősítik bennünk az együvé tartozás nagyszerű érzését.

Elek György