Vidék

18 éves sofőr okozta a halálos balesetet

Fotó: Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség
2021.10.25 - 18:37
A rendőrség lezárta a nyomozást a vasárnap délben, Avasújfaluban történt, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében.

 Mint megállapítást nyert, a személyszállító mikrobuszt vezető, 18 éves, máramarosi sofőr nem tartotta be a követési távolságot, s hogy elkerülje az előtte haladó járművel való ütközést, félrekapta a kormány és „átugrott” a szembe sávba — ahol frontálisan belerohant az ott szabályosan haladó kiskocsiba, amelynek 42 éves ráksai sofőrje már nem tudta elkerülni a szerencsétlenséget. Az ütközés következtében ketten, egy 60 és egy 63 éves ráksai nő a roncsban rekedt,  őket a katasztrófavédelem feszítő-vágó egysége szabadította ki, de a rohammentősök már nem tudták megmenteni az életüket, a harmadik, koponyaroncsolódást szenvedett áldozatot SMURD-helikopterrel szállították a nagybányai, míg a szintén súlyosan sérült sofőrt és negyedik utasát rohammentővel a szatmárnémeti kórházba.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

FRISSÍTVE! Halálos baleset Apahegyen

Egy 23 éves fiatal vesztette életét hétfő este Apahegyen a súlyos balesetben. A mentés rendkívül nehéz körülmények között zajlott.
Vidék

Hármas karambol Lázári határában

Három autó ütközött, öt ember sérült meg a kedd reggeli, a 194-es úton történt hármas közúti balesetben.
Belföld

Meghalt a rollerrel balesetező 13 éves

Meghalt Nagyszebenben az a 13 éves fiú, aki korábban elektromos rollerrel szenvedett balesetet.