Külföld

18 dollárral százmilliókat nyertek

2018.05.07 - 16:54

Egy amerikai nő 1,2 millió dollárt nyert szombaton egy texasi lóversenypályán, egy 18 dolláros téttel – írja a 24.hu.

Az Austinban élő Margaret Reid öt szombati futam győztesét találta el a Retama Park versenypályán megtett fogadásával, köztük a híres Kentucky Derby győztesét. Igaz ez utóbbi volt a legbiztosabb tippje. „Ez hihetetlenül ritka. Példanélküli, hogy ilyen kis pénzt feltéve nyerjenek 1,2 millió dollárt. A Retamán most először történ ilyen” – mondta el az ABC Newsnak a lóversenypálya szóvivője, Rachel Bagnetto. Reid a KENS-TV híradójának elmondta: olyan érzés volt, mint egy „mini lottót” nyer volna meg.A nő elmondta: évek óta jár a barátaival a texasi lóversenypályára, és nagy odafigyeléssel tette meg tétjeit. Reid több olyan lóra is fogadott, amelyeknek nem volt nagy esélye a győzelemre, így jöhetett össze a nagy nyeremény. És, hogy mihez kezd a hatalmas nyereménnyel? Először is meglepi magát egy vakációval, de a pénzköltést itt abba is hagyja. A pénzt inkább befekteti, valamint lánya oktatására fogja költeni, aki pár éven belül főiskolára fog menni.