Vidék

165 éves templomukban ünnepeltek a hazatérő jubiláló konfirmándusok

2019.10.23 - 11:03

Október van… A kiskolcsi harangok ünnepre hívogatják mindazokat, akik a faluhoz kötődnek. Zsúfolásig megteltek a református templom padjai. A jubiláló konfirmándusok azok, akik 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50, 55, 60, 65, 70 éve tettek bizonyságot hitükről a kiskolcsi templomban. Győrbíró Sándor tiszteletes igyekezett gyakorlatba ültetni a Szamos mentén az erdélyi gyülekezetek szokását. Az ünnepeltek teljesen magukévá tették ezt az áldott lehetőséget, amikor alkalmuk nyílik családjukkal együtt hálát adni Istennek. A jelen levő 46 ünnepelt az úrasztala köré állt, hogy részesüljenek az úrvacsora szent jegyeiben. Meghitt pillanatok voltak ezek, hiszen sok esetben a család több tagja is évfordulós ünnepelt volt. Sokan először állhattak a generációs korkülönbség ellenére egymás mellett. Emléklap és Biblia került a tarsolyukba, hogy ne feledjék, a lelket mindig táplálni kell Isten áldott igéjével. A lelkipásztor a hetven tanítvány kiküldésének példáján keresztül világított rá, hogy sok évvel ezelőtt Jézus Krisztus útkészítőként küldte ki őket az életbe. Azt akarta, hogy amerre járnak, a maguk és mások életében készítsenek helyet Jézusnak. Most ismét elküldi őket: „Menjetek el, ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Az életben annyi farkas van, annyi gyűlölet, annyi félelem, annyi önzés, annyi fájdalom, bánat és rosszindulat. A keresztyén ember titka: mindig bárányszívvel járni a farkasok között, Jézus szeretetével járni a gyűlölet világában. Sietős az útjuk, mert sok szív vár még szeretetre, békességre. Ismét indulni kell, de nem kincsért és hírnévért, hiszen az értéktelenné válik a számadás idején. Tovább kell menni az úton azzal a biztos ígérettel, hogy az Úr Jézus Krisztus választotta ki és tartja meg őket a szeretetében. A neveik kitörölhetetlenül fel vannak írva a mennyben. A templom öt évvel ezelőtt lett felújítva kívül-belül, ebben az évben pedig a torony és tető újrafestésére került sor. Ajándékként a templom keretbe foglalt képét vihették haza a gyülekezet tagjai. Vakító, mennyei fehérségben tündöklött a megterített úrasztala. Az ünnepi alkalomra a gyülekezet is ajándékban részesült. A fiatal házaspár így adott hálát az eltelt 10 évért, házasságukért. Nógrádi Szabolcs, Nógrádi Erika és Nógrádi Márk terítőbe hímzett monogramja bizonyítja nemes cselekedetüket. A nagy számban összegyűlt ünneplőket látva megerősödik a kiskolcsiak vágya, hogy lehessen végre egy közösségi házuk, ahol együtt örvendhetnek a gyülekezet tagjai, elszármazott rokonaik és barátaik. Reméljük, hogy rövidesen kicsik és nagyok egyaránt birtokba vehetik az épülő gyülekezeti házat. Hisszük, hogy az épülő gyülekezeti ház Isten tervében van, és áldásával egyszer teljesen elkészül. Mindenért egyedül Istené a dicsőség!

Győrbíró Balogh Csilla