Szatmárnémeti

149-en kapják meg a 25%-os fizetéspótlékot

149 megyénkbeli pedagógus részesül a következő tanévtől érdemfizetésben (Fotó: Archív felvétel)
2021.06.26 - 11:18

Véglegesítették azon pedagógusok, nem didaktikai személyzet listáját, akik a következő tanévtől érdemfizetésre jogosultak. A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség honlapján, a satmar.ro oldalon tették közzé a tanácsadói testület, illetve a megyei bizottság végső, óvások utáni döntését az érdemfizetésekre vonatkozóan.

Szejke Ottila helyettes főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, hogy minden szakon, kategóriában meg volt hirdetve, hány fő jogosult az érdemfizetésre. Minden olyan tanügyi alkalmazott leadhatta jelentkezési dossziéját, aki legalább 5 év régiséggel rendelkezik, és éves minősítése minden tanévben kiváló volt. Azok a pályázók nyerhettek jogot az érdemfizetésre, akiknek a leadott dossziéja legalább 75 pontot ért el a lehetséges 110-ből. A pedagógusok egy része már kapja ezt a bérpótlékot, így most azok jelentkezhettek, akik eddig nem kapták a támogatást, vagy lejárt az ötéves periódusuk.

Az érdemfizetésre jogosult pedagógusok öt éven át az alapfizetésük 25%-át kapják meg pluszban, amit a központi költségvetésből finanszíroznak. Idén a 177 Szatmár megyei pályázó közül 149 pedagógusnak jóváhagyta, 28-nak pedig elutasította kérelmét a tanfelügyelőség. Ezek már az óvások utáni végleges eredmények.


Sógor Beáta
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ördögi kör az oktatók beoltottsága

Nem csillapodnak a kedélyek a tanügyben, hiszen két olyan aktuális téma is van, mely megosztó az érintettek körében: a tanügyi alkalmazottak 60 százalékos oltottsága és a nyáltesztek gyakorlati alkalmazása körül még mindig sok a vita, a pontatlanság.
Szatmárnémeti

Támogatják a magyar nyelvű oktatást

„Jó volt megtapasztalni, hogy mások is foglalkoznak azzal, hogy a gyerekek magyar nyelvű oktatásban vegyenek részt (…) és ezt támogatják is” — mondta Szejke Ottilia, aki az elmúlt héten két szakmai konferencián is részt vett Magyarországon.
Szatmárnémeti

Online zajlanak a pedagógiai körök

Minden szak igyekezett a legjobb témát megtalálni és kidolgozni a héten zajló szakkörök alkalmával. A tanítónénik a román nyelv tanításáról, az óvónők az online oktatásról értekeztek, tájékoztatta szerkesztőségünket Szejke Ottilia és Leiti Mónika.