Szatmárnémeti

1,43 milliárd euró Észak-Erdélynek

„1,4 milliárd euróra még sosem írtam alá szerződést. Óriási lehetőség ez arra, hogy egy szebb és jobb világot építsünk itthon. Történelmi pillanat.”- fogalmazott az aláírást követően Hegedüs Csilla államtitkár
2022.11.30 - 17:02
Kolozsvárt írták alá az Észak-Nyugati Regionális Program finanszírozási szerződését, amelynek keretösszege 1,43 milliárd euró. A következő hét évre szóló programra nemcsak a hat megye (Szatmár, Bihar, Szilágy, Máramaros, Kolozs és Beszterce-Naszód) önkormányzatai, hanem a helyi vállalkozások is pályázhatnak.

„Ez a program fejlődést jelent, hiszen ha sikerül eredményesen felhasználjuk az alapokat, akkor általa jelentősen növekszik az életszínvonal, és az itt élő embere fejlettebb, jobb és gazdaságilag megerősödött környezetben élhetnek. Az pedig, hogy ezúttal az irányító hatóság Kolozsvárról fog működni, nemcsak a decentralizáció szempontjából fontos lépés, de hatalmas lehetőség is arra, hogy a mi igényeinkhez igazítsuk a projektet, és olyan fejlesztéseket vigyünk véghez, amelyekre a régió lakosainak a legnagyobb szüksége van” — nyomatékosította Pataki Csaba tanácselnök, miután részt vett az ünnepélyes aláíráson és megbeszélésen a kolozsvári Kaszinó épületében.
 
Románia az Európai Bizottsággal kötött partnerségi szerződés révén jelentős uniós forrásokhoz jut, a 31,5 milliárdos támogatásból az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma nyolc országos és nyolc regionális operatív programot valósít meg. A 11 milliárd eurós összértékű regionális programok között van az Észak-Nyugati Operatív Program is, amelynek köszönhetően a régió hat megyéje — Szatmár, Máramaros, Bihar, Szilágy, Beszterce-Naszód és Kolozs — összesen 1,43 milliárd euróhoz jut. Ebből az összegből utakat javítanak, környezetbarát, intelligens városokat alakítanak ki, felszerelik az óvodákat, iskolákat, támogatják a vállalkozásokat, jobb városi infrastruktúrát építenek ki. 
A regionális operatív programok egyik legfontosabb célja, hogy decentralizálja az egyes régióknak jutó támogatások elosztását, így minden régió a saját igényeikhez mérten tudja elkölteni a neki szánt összeget.

hirek/2022/november/penz-2.jpg

„Óriási megtiszteltetés, hogy én írhattam alá az Észak-Nyugat Regionális Operatív Program finanszírozási szerződését, hiszen rekordösszegű, 1,43 milliárd eurós támogatáshoz jut most a régió. Fontos lépés ez mindannyiunk életében, végre mi dönthetjük el, a szükségleteinkhez mérten, hogy milyen fejlesztésekre költünk. Azért dolgozunk, hogy mindenki számára jobb életkörülményeket biztosítsunk, hogy a fiatalok ne akarjanak elmenni, az időseknek pedig könnyebb legyen az itt élés. Bízom benne, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően mindenki, vidéki és városi ember is azt fogja érezni, hogy jobb itt élni” – fogalmazott Hegedüs Csilla, az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának államtitkára.

A Regionális és Országos Operatív Programok megvalósítása a 2021-2027-es periódusra szól, amelynek végére jelentősen javul majd az egészségügy, az oktatás és a közlekedés minősége Romániában, de nagymértékű digitalizáció várható a vállalkozások és az adminisztráció terén is. Ez versenyképes vállalkozásokat és jól fizető munkahelyeket jelent. Szintén fontos célkitűzés a környezetbarát, rendezett városok kialakítása, amelyek több turistát csalogatnak majd ide.

Szabó Kinga Mária