Szatmárnémeti

140 helyet hirdetett meg a Kölcsey

2020.05.27 - 15:40

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a következő tanévben is vár minden tanulni vágyó, kíváncsi diákot osztályaiba, ahol igény szerint lehetőségük nyílik az angol, a német vagy mindkét nyelv tanulására. Sőt, igény szerint felzárkózást biztosítanak román nyelvből. A 2020/2021-es tanévre öt osztályban 140 helyet hirdet meg az iskola a leendő kilencedikesek számára — tudtuk meg Pataki Enikő iskolaigazgatótól.

Szeptemberben is indul egy matematika–informatika osztály, melyben intenzív informatikaoktatás zajlik heti négy órában, lesz egy matematika–informatika–intenzív angol szakosztály is, melyben emelt óraszámú, csoportbontásos angol nyelvoktatás zajlik heti négy órában, csakúgy, mint a két természettudományok–intenzív idegen nyelv osztályban, valamint indítanak egy társadalomtudományok osztályt, melyben 14 hely van az emelt szintű német és szintén 14 az emelt szintű angol tanulására, valamint készülnek egy társadalomtudományok–intenzív idegen nyelv osztály beindítására is, melyben emelt óraszámú, csoportbontásos angol nyelvoktatásban részesülhetnek a diákok.

A tanintézmény jól felszerelt laboratóriumokkal és szaktermekkel várja a tanulókat, akik az iskolában olyan kompetenciákat is megszerezhetnek, mint a segédprogramozói szakképesítés, ECDL-oklevél vagy nemzetközi érvényű nyelvvizsgák. Az iskolában pezsgő diákélet van, melyből szervesen kiveszi a részét a diáktanács (KÖFEDISZ), az iskolarádió, a Tintaszósz diákújság, a Bokréta néptánccsoport, a kórus, a színjátszókör és a Rákóczi Szövetség Ifjúsági Tagozata.

A főgimnáziumban különböző ösztöndíjakkal támogatják a tehetséges fiatalokat, rengeteg kirándulást, tábort, sporttevékenységet szerveznek, és a jeles napokat — például gólyabál, picuravató, farsang, Kölcsey Napok, Kölcsey Kupa — sem mulasztják el.

A középiskolai osztályok mellett folytatódnak a képzések Partium egyedüli magyar tannyelvű egészségügyi posztlíceumában is: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 28 helyet hirdet a nyár folyamán leendő általános egészségügyi asszisztensek és 28 helyet gyógyszerészeti asszisztensek számára.

„Oktatói, nevelői munkánk célja olyan diákot nevelni, aki igazi kölcseys, mert: hagyományőrző, közösségünk értékeinek továbbvivője; a tudását folyamatosan gyarapítja, bővíti; sok hatékony tanulási módszert ismer; sajátjától eltérő nézeteket megért, tiszteletben tart; aktívan vesz részt a közösség életében; lelkiismeretes a tanulásban, munkában; kreatív, olyan ismeretek birtokosa, melyek megalapozzák műveltségét, világszemléletét; sikeres választott életpályáján; soha nem adja fel, mindig képes az újrakezdésre; gyakorlatias; a mindennapi életben használható képességekkel rendelkezik; rendszeres és alapos munkát végez; anyanyelvünket, nemzeti kultúránkat, történelmünket, hagyományainkat ismeri, tiszteli, óvja és ápolja; példamutató és hiteles abban, amit csinál; igazát mindig megvédi; tapasztalatát továbbadja az utána következőknek; soha nem felejti, honnan indult” — vallja a tanintézmény, mely a jelenlegi, 2019/2020-as tanévben 1035 tanulónak mutatott utat, segítette a fejlődését 65 pedagógusa révén.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.
Szatmár megye

A korai tavasz korai zöldhulladék-elszállításért kiált

Tasnádon húsvét előtt, Nagykárolyban húsvét után, Szatmárnémetiben és Avasfelsőfaluban folyamatosan szállítják.
Szatmárnémeti

Mindennap volt dolguk a helyi rendőröknek

A tavalyi évben több mint hétezer saját akciót hajtottak végre, egyebek mellett 1434 tilosban parkoló járművet szállíttattak el.