Először szerzett világbajnokságon öt gólt a belga labdarúgó-válogatott, ez egyben azzal ért fel, hogy a világranglista 3. helyén álló alakulat továbbjutott csoportjából.
Szombat délután a moszkvai Szpartak Stadionban 5–2-re verték Tunéziát, és ezen a találkozón Eden Hazard és Romelu Lukaku is duplázott. A spanyol Roberto Martínez szövetségi kapitány a 22. mérkőzésén a 16. győzelmét ünnepelhette a belga válogatott élén.
Ugyanakkor a Belgium – Tunézia összecsapás volt sorrendben a 27. az oroszországi vb-n, és mindegyiken született legalább egy gól, ami rekorddöntésnek számít. A korábbit az 1954-es vb tartotta, melyen mind a 26 mérkőzésen esett találat. Az új csúcs pedig már tovább is javult, mivel a szombati másik két mérkőzésen is született gól, sőt, a széria vasárnapi összecsapásán Anglia és Panama hozzátett hetet.
Az Anglia – Panama mérkőzésen egyébként az európaiak az első félidőben hét lövésből hatszor találták el a kapu felületét, és öt gólt rúgtak. Érdekes statisztikai adat, hogy ez csak az ötödik alkalom, hogy egy vb-n öt gólig jut egy csapat az első félidőben. A németeknek sikerült legutóbb, világbajnokok is lettek. A mosatni meccs második félidejében a szigetországiak még rúgtak és kaptak egyet, így 6–1-el zártak Nyizsnyij Novgorodban.
A G-csoport utolsó fordulójában, csütörtökön Anglia – Belgium és Panama – Tunézia meccseket rendeznek Kalinyingrádon és Szaranszkban.
G-csoport, 2. forduló
Belgium – Tunézia 5–2 (E. Hazard 7. perc, 51. – az elsőt 11-esből, Lukaku 17., 45+3., Batshuayi 90., illetve Bronn 18., Hazrí 90+3.).
Anglia – Panama 6–1 (Stones 8. perc, 40., Kane 22., 45+1., 62. – az első kettőt 11-esből, Lingard 36., illetve Baloy 78.).
1
Belgium
2
2
0
0
8–2
6
2
Anglia
2
2
0
0
8–2
6
3
Tunézia
2
0
0
2
3–7
0
4
Panama
2
0
0
2
1–9
0