Majd’ két órás gyűlés végén döntötték el szombat reggel a labdarúgó Liga 4-ben szereplő egyesületek képviselői, hogy a negyedosztály 2014/15-ös idényében egy tizennégy és egy tizenkét csapatos szériát alakítsanak ki.
Ehhez viszont szükség volt arra, hogy több mint egy óra vitatkozás után betoppanjanak az ötödosztályos Vetési Arsenal képviselői és bejelentsék: vállalják a Liga 4-ben való szereplést. Velük együtt már 25-re nőtt a negyedosztályos együttesek létszáma, de Szilágyi István, a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) elnöke azt mondta, kérni fogja a Szatmárnémeti Sportlíceumot, hogy nevezzek egy csapattal a „megyei kettőbe”, így huszonhatos mezőnnyel rajtolhat a szezon.
Azt megelőzően ugyanis huszonnégy csapat volt nevezve, a legfőbb gondot pedig azok elosztása jelentette, mivel Nagykároly vidékéről volt a többség, szám szerint tizennégy. Külön csoportot szerettek volna a költségek csökkentése végett, azonban a másik szériában nem lett volna elég csapat, hogy egy bajnoki idényt lejátszhassanak. A huszonnégyes mezőnyre Szilágyi két variánst ajánlott. Az első, a háromszor nyolccsapatos csoportokat kevesen támogatták, a kétszer tizenkétcsapatos szériáknál pedig az volt a kifogás, hogy hárétfőom Nagykárolyi környéki átkerült a másik csoportba. Többszöri szavazás után végül betoppantak a vetésiek és egyszerre megváltozott a helyzet. A tizenkétcsapatos széria első fordulóját augusztus 29–30-i hétvégén rendezik, a másik csoportban pedig egy héttel korábban játsszák az első bajnoki meccseket.
A sorsolást hétfőn rendezik az AJF székhelyén. Szilágyi ugyanakkor elmondta, a negyedosztályos együttesek ifibajnokságában (junior A1 korosztály) 1996-ben született, vagy ennél fiatalabb játékosok szerepelhetnek az év végéig, míg a felnőttcsapatokban egy 19 éves junior és két 22 éves kadett kell állandó jelleggel a pályán kell tartózkodjon a bajnoki mérkőzések során.
A Liga 4-es ifibajnokság két csoportjának az első helyezettjei kvalifikálják magukat a négyes döntőbe, ahol a Liga 4 Elit két legjobbja várja őket ellenfélnek.
A–csoport
Avasfelsőfalui Energia
Aranyosmeggyesi Dacia
Sárközújlaki SE
Szamoskrassói Someşul
Szatmárudvari Someşul
Pálfalvai Unirea
Borválaszúti Pretenia
Lázári Voinţa
Kökényesdi Ugocsa
Bábcai Voinţa
Vetési Arsenal
Szatmárnémeti LPS (szereplése még kérdéses).
B–csoport
Kaplonyi Fortuna
Mezőfényi Fröhlich
Csanálosi Kneho
Piskolti Unirea
Érendrédi Real
Kismajtényi Crasna
Csomaközi Schamagosch
Szaniszlói Recolta
Börvelyi Stăruinţa
Tasnádszántói Vulturii
Viitorul Lucăceni
Domahidai Olimpia
Nagykárolyi FCM Victoria 2008
Mezőpetri Victoria.