Szatmárnémeti

135 maturandusát avatta a Kölcsey és egyben Szatmárnémeti is — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

2025.04.16 - 20:49
„Nem a 18. születésnap tesz felnőtté, hanem mindazon tapasztalatok összessége, amit megértetek, összegyűjtöttetek és magatokkal visztek” — öt osztály 135 diákja lépte át a maturandus határkövét.

 „Ünnepre gyűltünk ma össze, ünnepelni végzőseinket,  akiknek eddigi életútja lassan célegyenesbe fordul.” — köszöntötte a főgimnázium nagykorúsítási ünnepségén az udvart megtöltő szülőket, nagyszülőket, barátokat, s természetesen a maturandusokat Pataki Enikő igazgatónő. Mint fogalmazott, bár közelinek tűnik a pillanat, amikor az ünnepeltek először léptek iskolásként az osztálytermekbe, eltelt 13 év, amelynek munkája, kisebb – nagyobb történései az elkövetkező két hónapban nyernek értelmet.

hirek/2025/aprilis/kolcsey-maturandus/4.jpg

„Csak egy épület? Csak egy terem? Csak egy udvar? Nem. Azt gondolom, sokkal több. És ezt a többet fogjátok érezni egyre inkább, az utolsó hetek minden napjában, órájában, szüneteiben.
Mit kaptatok ti az iskolától? Talán ma még nem fogjátok megfogalmazni, de az biztos: sok–sok emlék, sok – sok élmény köt ide benneteket. Nevetés, szép pillanatok, és csalódások is. De bízom benne, hogy a szép pillanatok emlékét viszitek magatokkal, a baráti pillantásokat, a nevetések vigasztaló erejét.” — mondta.
hirek/2025/aprilis/kolcsey-maturandus/26.jpg

Gondolatai zárásaként hangsúlyozta: „miközben a búcsú napjai, hetei következnek, lassan, észrevétlenül felnőtté váltok. Nem a 18. születésnap tesz benneteket azzá, hiszen az csak jogi értelemben avat felnőtté, hanem mindazon tapasztalatok összessége, amit megéltetek, amit összegyűjtöttetek, és amit magatokkal visztek.
Ki is a maturandus? Akire a matura, az érettségi vár — olyan pillanat, ami mérföldkő: számvetés és célkitűzés megfogalmazása.” 

Mit is jelent az, ha valaki nagykorú?

hirek/2025/aprilis/kolcsey-maturandus/6.jpg

Kereskényi Gábor ugyan objektív okok miatt nem tudott személyesen részt venni az ünnepségen, ám személyes hangú videóüzenetben köszöntötte a maturandusokat, akik életük  egyik legszebb, legértékesebb és legizgalmasabb időszaka előtt állnak, hiszen hamarosan felnőtté avatják őket. „Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy hamarosan elhagyjátok azokat a falakat, amelyek között oly sok értékes évet tölthettetek. A Kölcseyben számtalan inspiráló élmény lehetett a tietek – mondom ezt meggyőződésből, hiszen én is kölcseys diákként érettségiztem.
hirek/2025/aprilis/kolcsey-maturandus/35.jpg

De mit is jelent az, ha valaki nagykorú?  Elsősorban azt, hogy felelősséget vállal a tetteiért és döntéseiért. Higgyétek el, a jövő az iskolapadban kezdődik. Ki fog derülni, ki mit kezd a batyujában gyűjtögetett útravalóval,  és kiderül az is, hogy milyen jövőt tud majd abból építeni a maga és a közössége számára. Mert a felnőtté válás erről is szól. Bármerre széledtek is szét a nagyvilágban, alapos tudás és stabil önazonosság nélkül elkallódik az ember. 
Azt kívánom, gondoljatok úgy iskolátokra és Szatmárnémetire, mint az otthonra, amely iránt felelősséggel tartoztok.” — fogalmazott, végzős diákot jelképesen Szatmárnémeti nagykorú polgárává fogadva. 

A köszöntőket követően a tizenegyedikesek Beszélj, Boldogság! verses-zenés összeállítással búcsúztatták a végzősöket, azt követően pedig az öt osztály maturandusai léptek a pódiumra, hogy osztályfőnökeik feltűzzék a nagykorúságot jelképező kitűzőket, Pataki Enikő pedig átadta a nagykorúsítási emléklapot — közben pedig a kivetítőn sorra jelentek meg diákok fényképei és az általuk választott idézetek. A ceremónia zárásaként Varga Valentina és Varga Valéria végzősök egy duettet énekeltek.
hirek/2025/aprilis/kolcsey-maturandus/16.jpg

Maga a  nagykorúsítási ünnepség idén is egy különleges mozzanattal, a maturandusok francia négyes táncával zárult, amelyre Kispál Nándor táncművész,  a főgimnázium volt diákja készítette fel őket. 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók, videó: a szerző felvételei)