Szatmárnémeti

13 szatmári már meggyógyult

2020.04.16 - 20:01

Szatmár megyében április 16-án hivatalosan 41 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván — s a megyei közegészségügyi igazgatóság ilyetén formában első alkalommal részletesebb jelentésben számolt be a helyzetről. Mint írják, az elvégzett 543 teszt eredményéből 41 bizonyult pozitívnak — köztük öt egészségügyi dolgozóé is: négyük már szerencsésen meggyógyult, s jelen pillanatban házi elkülönítésben erősödnek, egyikük pedig kórházban van orvosi megfigyelés alatt. Az igazgatóság ugyanakkor azt is pontosítja közleményében, hogy a 41 igazoltan fertőzött beteg közül kilencen (a fentebb említett egészségügyi dolgozókkal együtt 13-an) már gyógyultként vannak nyilvántartva.

Egyébként az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) tegnap frissítette a COVID-19-cel kapcsolatos esetdefiníciókat — ennek értelmében fertőzésgyanúsnak tekinthető az az akut légúti megbetegedésben szenvedő páciens, akinél hirtelen fellép legalább egy a következő tünetek közül: köhögés, láz, légszomj (légzési frekvencia növekedése) — és nincs más ok, ami teljeskörűen megmagyarázná a tüneteket —, és aki az elmúlt 14 napban külföldön járt; az az akut légúti megbetegedésben szenvedő páciens, aki a tünetek megjelenése előtti 14 napban szoros kapcsolatban állt egy igazoltan fertőzött személlyel; az a tüdőgyulladásos, bronchopneumoniás (+/- mellhártyagyulladás) páciens, akinek az esetében nincs más ok, ami teljeskörűen megmagyarázná a tüneteket; valamint az a súlyos akut légúti megbetegedésben (SARI) szenvedő, lázzal, köhögéssel vagy légszomjjal küzdő páciens, akinek az állapota egyik napról a másikra kórházi kezelést igényel, és nincs más ok, ami teljeskörűen megmagyarázná a tüneteket.

Igazoltan fertőzöttnek pedig az a személy minősül, akinél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatják a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződést, a klinikai tünetektől függetlenül — hangsúlyozzák a szakemberek.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Szatmár megye

Még közelebb a gyorsforgalmi út építéshez

Polgármesterek, környezetvédelemért, egészségügyért, erdészetért és vízgazdálkodásért felelős hatóságok képviselői vitatták meg a környezeti hatástanulmányt.
Szatmár megye

Húsvéti kihágások, tűzoltások, sürgősségi esetek

Rend- és egészségvédelmi szervek tettek jelentést a húsvéti időszakban tapasztaltakról.