1904. szeptember 25-én avatták fel Szatmárnémeti egyik emblematikus épületét, a Tűzoltótornyot – az építéshez szükséges pénzt a Szatmári Egyházmegye megalakulásának 100. évfordulóján ajánlotta fel Meszlényi Gyula püspök, az épületet Ditter Ferenc, budapesti építész tervezte és Vajnai Lajos, helyi építőmester építette.
„Az ünnepség szeptember 24-én este fáklyás, zenés felvonulással kezdődött, Meszlényi püspök tiszteletére. Szintén ezen az estén volt a tűzoltótorony impozáns kivilágítása, toronyzene, lehetett gyönyörködni a Narten-féle bioszkóp mozgóképeiben is.
Vasárnap 25-én rendkívüli díszgyűlést tartottak a tűzoltó laktanya zászlókkal és címerekkel díszített udvarán; a gyűlés során Meszlényi Gyulát megválasztották az önkéntes tűzoltó egyesület díszvédnökévé, leleplezték a torony falában elhelyezett emléktáblákat, illetve köszönetüket fejezték ki Meszlényi Gyula püspöknek, aki a torony alapítását összekötötte a szatmári római katolikus püspökség alapításának 100 éves jubileumával.
Ezután tűzoltógyakorlat volt a Deák-téren (amelyet „jelképes tűztámadásnak” neveztek a korabeli sajtóban), este a Kossuth-kerti kioszkban bankett, majd tűzijáték a kertben. A torony megnyitása napján 1 koronáért lehetett felmászni a toronyba, azután pedig 40 fillérért, ahol különböző távcsövek álltak rendelkezésre.
Voltak, akik vitatták a Tűzoltótorony hasznosságát. Tankóczy Gyula főkapitány szerint a tűzesetek leggyakrabban előforduló fajtájánál, a tetőtüzeknél a toronyőr adhatta a leggyorsabb és legbiztosabb előrejelzést. Szerinte az őrtorony hasznosabb volt, mint akár a tűzjelző állomások, ami „nemcsak egyéni kijelentés, hanem általános tűzoltói felfogás, mely bármely szaktestület a szakember kritikáját kiállja”.
Bár eredeti rendeltetését már nagyon rég nem tölti be, változatlanul a város egyik emlematikus épülete, amelyet több ezren látogatnak meg — 175 lépcsőfokot kell megmászniuk amíg felérnek a karcsú tornyon körbefutó erkélyre, de megéri, hiszen lélegzetelállító kilátás nyílik a városra, a Szatmári-síkságra, az Avas-hegységre és a Máramarosi-havasokra.
A Tűzoltótorony felavatásának 120. évfordulója alkalmából a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ karbantartási javításokat végzett, és egy különleges falfestményt készíttetett a Dr. Fátyol Rudolf parkban található tűzfalra. A kép két ikonikus fénykép kollázsa: egy 1904-es, az építés időszakából származó, és egy 1908-as, az augusztusi tűzoltó kongresszus alkalmával készült fotó.
Összeállította:
Szabó Kinga Mária
(Nyitókép: A Túzoltótorony felavatását megörökítő, jótékonysági levelezőlap 1904-ből)