Szatmárnémeti

1,2 millió lej az Olimpia FC-nek

2013.12.21 - 15:04

A Szatmár Megyei Tanács tagjai egyhangúlag elfogadták pénteken, hogy a Szatmárnémeti Olimpia FC költségvetése 300 ezer lejjel nőjjön.

 

Megkapja az 1,2 millió lejes támogatást a Szatmár Megyei Tanácstól a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata. A Liga 2-ben szereplő együttes korábbi büdzséje 900 ezer lej volt, tegnap arról határozott az önkormányzati testület, hogy az összeg 300 ezer lejjel legyen több. Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a támogatás növelését azzal indokolta, hogy a klub a másodosztályban nagyobb összeget kell fizessen az utazási költségekre, mivel az ellenfelek távolabbi településeken játszanak. Pintér József tanácsos (PNL) elmondta, elégedett az Olimpia FC második ligabeli teljesítményével: jelenleg a táblázat 8. helyén áll, de két hazai mérkőzést követően esélyük lehet arra, hogy a két pozíciót javítsanak. A versenyszabály–módosítások miatt — a 22 fordulós alapszakasz végén — az első hat csapat a feljutásért küzd a play off szakaszban, az utolsók pedig a play out-ban a kiesés ellen mérkőznek. Ezek újabb utazásokat, tehát költségvetés–növelést igényel. Mircea Govor, a tanács alelnöke (PSD) elmondta, hogy az Olimpia hazai mérkőzéseire 3500–3800 szurkoló látogat ki, így mindenképp támogatni kell a futballcsapatot. A nézőszámok tekintetében az Olimpia „dobogós” a Liga 2-ben — mondták az elöljárók. Ştef kihangsúlyozta, hogy a Liga 1, 2, 3 és 4 viszonylatában az Olimpia egyedinek számít, hisz majdnem száz százalékban Szatmár megyei focisták alkotják a játékoskeretet. A futballcsapat vezetői tovább folytatják a tárgyalásokat több, megyénkből elszármazott, s más megyében vagy külföldön játszó focistával a hazaszerződtetésről. A játékosok neveiről azonban semmit nem akart elárulni a tanácselnök.