Vidék

12 kilométeren aszfaltoztak Majtény községben

2018.10.27 - 15:26

Az Országos Vidékfejlesztési Programon nyert összegből összesen 12 kilométer utcát sikerült újraaszfaltozni, jelen pillanatban az útszélek lekövezésének utolsó szakaszán dolgoznak a kivitelezők. Nemsokára kezdődhet a szennyvízhálózat bővítése.

Nem volt könnyű éve Majtény községnek idén, az év eleji gáztűz mellett még az államkasszából érkező költségvetési támogatás is igencsak megcsappant, mindössze 7000 lej pluszt kapott a község a helyi adókból és illetékekből befolyt összeg mellé.

A rendelkezésre álló összeg nagyjából őszig fedezte az önkormányzat és a helyi tanintézmények működését, az év végi biztonságot már az őszi költségvetés-kiegészítés nyújtotta, szeptemberben további 475 000 lejhez jutott a település.

A korábbi megtakarításoknak köszönhetően viszont sikerült rendezni a felgyűlt tartozásokat, illetve több beruházást is befejeztek idén, valamint újakat is sikerült elindítani.

David Gheorghe polgármester ezekről beszámolva örömmel tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy ebben a hónapban befejeződik a kismajtényi, nagymajényi és domahidai úthálózat modernizálása. Az idei év folyamán az Országos Vidékfejlesztési Programon nyert összegből összesen 12 kilométer utcát sikerült újraaszfaltozni, jelen pillanatban az útszélek lekövezésének utolsó szakaszán dolgoznak a kivitelezők.

Szintén előrehaladott állapotban van a szennyvízhálózat-bővítés folyamata is, egyelőre papíron: a közbeszerzési eljárás lezárult, s amennyiben nem lesz fellebbezés, az önkormányzat még idén aláírja a szerződést a kivitelezővel. A beruházás értéke nagyjából 6 millió lej, amit szintén az Országos Vidékfejlesztési Program finanszíroz. A 8 kilométeres hálózatot további három átnyomó pumpával is ellátják. A rendszer kiépítésével minden kismajtényi családhoz eljut a hálózat, a jövőben pedig a községhez tartozó többi településen is szeretnék kiépíteni a szennyvízhálózatot, ugyanis a rendelkezésre álló szennyvíztisztító kapacitása azokat is elbírná.

A polgármester továbbá elmondta, hogy egy másik pályázat révén a Kismajtényi Általános Iskolát bővítenék, egy új, 8 osztályteremből álló szárnyat kapna az épület a diákok oktatási körülményeinek javítása érdekében. A pályázat jelenleg a közbeszerzés fázisában van.

„Fontosnak tartjuk az uniós pályázati lehetőségek kihasználását, éppen ezért folyamatosan nyomon követjük ezeket a lehetőségeket” — nyilatkozta a községvezető.

Jelenleg folyamatban van egy újabb pályázat előkészítése: tervben van egy sürgősségi szolgáltatást biztosító egység létrehozása, egyfelől a községben isi nagy szükség van időnként a sürgősségi beavatkozásra, másrészt az idei év elején történt gáztűz is egyre inkább indokolja ennek megvalósítását.

 

Gázbevezetést terveznek

 

David Gheorghe polgármester elmondta, hogy már dolgoznak a földgáz bevezetésének technikai tervein, amelyek a jövő év elejére el is fognak készülni, ugyanis már évek óta a község mentén húzódik a megyei fővezeték, viszont eddig még nem sikerült csatlakozni ehhez. Várják a befektetőket, akik vállalnák a hálózat kiépítését, és biztosítanák a szolgáltatást, ami első számú prioritás a községben.

Ugyanakkor a közvilágítás modernizálása is tervben van, bár erre vonatkozóan még keresik a megfelelő finanszírozási lehetőségeket. A polgármester szerint a takarékos lámpatestekre történő csere révén nem csupán a világítás minősége javulna, de a fenntartási költség is megfeleződne az önkormányzat számára.

Végezetül a szemétszállítással kapcsolatosan osztott meg néhány gondolatot szerkesztőségünkkel David Gheorghe. Elmondta, hogy a községnek saját szemétszállító szolgáltatása van, viszont most egy új szemetesautó megvásárlását tervezi az önkormányzat. A 100 000 eurós gépjármű megvásárlásának 60%-át önerőből fedezik, a fennmaradó 40%-ot pedig egy LEADER-pályázat révén.

 

Bajnai Botond