Szatmárnémeti

113-as: segélykérés üzenetben is

Fotó: Facebook/STS – Serviciul de Telecomunicaţii Speciale
2022.02.16 - 18:10
A 112-es sürgősségi szám mellett évek óta működik a 113-as is, amelyre olyan hallás- és beszédkárosult személyek küldhetnek segélykérő szöveges üzenetet, akiknek a telefonszámát előzőleg a sürgősségi hívások rendszerét működtető szolgálat nyilvántartásba vette.

Tízéves nagyváradi kislány hívta ki a 112-es sürgősségi számon a mentősöket a bátyjához, aki rosszul lett. A magabiztos és ügyes gyermek felnőtteket megszégyenítő módon, higgadtan és részletesen mesélte el a diszpécsereknek, hogy mi történt, és irányította a megfelelő címre a mentőszolgálat autóját. A kislány azt is elmondta, azért ő telefonál, mert a szülei siketnémák — számolt be az esetről a Speciális Távközlési Szolgálat (STS).
„A felelősségtudat nem feltétlenül a korral jár. Néha ez abból fakad, hogy segíteni kell egy veszélyben lévő szerettünkön. Ez a kislány bátor döntést hozott és példát mutatott: fel tudja hívni a 112-t, ha sürgős segítségre van szüksége. Tanuljuk meg a gyerekektől, hogy felelősen telefonáljunk! Csak így menthetünk életeket” — írta a STS közösségi oldalán.
Ugyan a Speciális Távközlési Szolgálat most külön nem hangsúlyozta ki, de nem árt tudni, hogy a 112-es segélyhívó keretében működik a 113-as hívószám is, amelyen a siketek és némák vagy beszédfogyatékossággal élők SMS-ben jelezhetik, ha segítségre szorulnak. Igaz, a 113-as szám csak előzetes regisztrációt követően használható.
Ha egy hallás- vagy beszédkárosult személy szerepel a 113-as segélyhívó szolgálat adatbázisában, akkor a rendszer automatikusan beazonosítja a telefonszámát, a 112-es sürgősségi segélyhívó diszpécsere pedig üzenetváltással kezeli a helyzetet, automatikusan SMS-ben kér információt. Emellett egy segítőt is meg lehet jelölni a regisztrációkor, akitől szükség esetén szóban lehet információkat kérni.
A 113-as ingyenes SMS-szám igénybevételéhez a telefonszámot három módon lehet a segélyhívó rendszerben regisztrálni: személyesen a Speciális Távközlési Szolgálat egyik bukaresti vagy országos központjában, postán — a regisztrációs dokumentumok elküldésével a Splaiul Independenţei nr. 323A, sector 6, Bucureşti címre — vagy online, a sts.ro/ro/inregistrare-online címen. A regisztrációhoz szükség van a kérelem kitöltésére, a kérvényező személyi igazolványának vagy a törvényes képviselő személyazonosságijának a másolatára és a fogyatékosságot igazoló dokumentum másolatára.
Ha a regisztráció megtörtént, vészhelyzetben már elég a 112-es számot tárcsázni. A STS kezelője nem fog párbeszédet kezdeményezni, mert a rendszer felismeri, hogy egy hallás- vagy beszédkárosult telefonál, megszakítja a telefonkapcsolatot, és a rendszer SMS-üzenetre vált. Miután a segélykérő megválaszolta üzenetben a szükséges információkat — kérik, hogy röviden, lényegre törően tegyék —, a segélyhívó szolgálat továbbítja az adatokat a mentőszolgálathoz, rendőrséghez, tűzoltósághoz vagy csendőrséghez, amelyikre szükség van, hogy azok kiszállhassanak a megadott helyszínre és beavatkozhassanak.

Bumbuluţ Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Csütörtökön kezdődik a segélyosztás

Szerdán megérkeztek Szatmárnémetibe a Hátányos Helyzetű Személyeket Segítő Európai Uniós Operatív Program (POAD) által biztosított, tartós élelmiszereket tartalmazó élelmiszercsomagok.
Belföld

Egyre többen kapnak szociális segélyt

A szociális segélyben részesülők száma idén szeptemberben 153 091 fő volt, ami 84 fővel több, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) központosított adataiból.
Vidék

Egy egész község összefogása

A hét elején leégett Ombodon egy családi ház. Sérültek szerencsére nincsenek, de egy család egész életének munkája, lakhatása vált a tűz martalékává