Belföld

113 480 nyolcadikot végzett diákot soroltak be líceumi osztályokba az első számítógépes elosztás nyomán

2020.07.10 - 14:30

A tárca közleménye szerint 68.564 tanuló elméleti, 44.916 pedig technológiai profilú osztályban folytatja tanulmányait.

A számítógépes elosztást megelőzően 12.408 tanuló iratkozott be tehetséggondozó szakirányú (vokacionális) iskolákba, 25.257-en pedig szakiskolákba, illetve duális képzést nyújtó intézményekbe.

A jelentkezők közül 348 tanulónak volt 10-es átlaga.

A minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint a tanulóknak július 13-a és 20-a között kell eljuttatniuk a beiratkozáshoz szükséges iratokat annak a tanintézménynek a titkárságára, ahova a számítógépes elosztás nyomán bejutottak. Július 22-én, 23-án és 24-én a megyei felvételibizottságoknak meg kell oldaniuk a számítógépes elosztást követően felmerült minden problémás helyzetet - szögezik le.

A közlemény értelmében 8570 tanulót nem soroltak be egyetlen osztályba sem, mert nem jelöltek be elegendő opciót. Ők részt vehetnek a július 24-e és augusztus 3-a között zajló második elosztáson, azokkal együtt, akiket az első elosztáson besoroltak ugyan egy osztályba, de nem nyújtották be a szükséges dokumentációt az iskolához, továbbá akik nem vettek részt az első elosztáson, illetve akik nem képességvizsgáztak.

Az első elosztást követően több mint 37 ezer betöltetlen hely maradt a líceumokban és szakiskolákban.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Nem lett szülői szabadnap az iskolakezdés napja

Munkáltatóknak okozott volna nehézségeket, megkülönböztetéshez vezetett volna és nem élhetett volna ezzel a gyereket nevelő pedagógus.
Belföld

Őrzöttebb iskolák, több iskolapszichológus

Megerősítik az iskolák őrzését, és több iskolapszichológust alkalmaznak az erőszak megelőzésére.
Szatmár megye

Kezdődik az őszi vakáció az iskolákban

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik az őszi szünidő az iskolákban, a tanítás november 2-án folytatódik.