Belföld

11 lehetséges választási bűncselekményt vizsgálnak

2024.06.09 - 12:34
Vasárnap 11 lehetséges választási bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot a rendőrség - számolt be a belügyminisztérium szóvivője.

Monica Dajbog tájékoztatása szerint a szavazóhelyiségek megnyitása óta 73 lehetséges törvénysértésről érkezett bejelentés, 37,6 százalékkal kevesebb, mint az előző európai parlamenti és helyhatósági választások azonos időpontjáig. A bejelentések közül 19 alaptalannak bizonyult, 17-et még ellenőriznek.

Különféle szabálysértések miatt nyolc bírságot róttak ki 7800 lej értékben és kilenc esetben figyelmeztettek.

A szóvivő azt is elmondta, hogy az eddigi legtöbb bejelentés a szavazólapokkal kapcsolatos. Ezek szerint egyesek előre lepecsételt, mások túl sok vagy túl kevés szavazólapot kaptak.

A rendőrség a közúti közlekedést is figyelemmel követi, eddig 4927 személyt és 2341 járművet ellenőriztek, 51 esetben szankcionáltak. 

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Mindennap volt dolguk a helyi rendőröknek

A tavalyi évben több mint hétezer saját akciót hajtottak végre, egyebek mellett 1434 tilosban parkoló járművet szállíttattak el.
Szatmárnémeti

Tetten érték, megbüntették és hazaküldték a koldust

A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség hétfőn a városközpontban intézkedett egy  koldulási ügyben, amely ráadásul kiskorú bevonásával zajlott.
Belföld

Álhír terjed egy átfogó közlekedés-megfigyelő rendszerről

Nem az első eset, hogy cáfolatra kényszerül a rendőrség ilyen ügyben.