Magazin

1057 nevet tartalmaz a brit uralkodó újévi kitüntetési listája

2018.12.30 - 09:55

A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek kimentésében segédkező brit búvárok, a tavalyi nagy-britanniai terrortámadások sérültjein segítő mentősök és rendőrök, valamint az angol futball élvonalának sztárjai szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján.

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi "hivatalos" születésnapján, majd újév előestéjén. Az idei újévi elismerések szombat hajnalban közzétett listája 1057 nevet tartalmaz. A kitüntetettek 70 százaléka helyi közösségében végzett munkájáért veheti át az uralkodó által adományozott címet. A kitüntetettek 47 százaléka nő.

Közöttük van Twiggy, vagyis Lesley Hornby, az 1960-as évek máig legendás szupermodellje, aki később színésznőként és énekesnőként is komoly sikereket aratott. Twiggyt, aki jövőre ünnepli 70. születésnapját, a lovagi rang női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító rangra emelte az uralkodó.

A Sir előnév használatára feljogosító lovagi rangban részesült Michael Palin, az ugyancsak legendás Monty Python társulat egykori sztárja, aki az elmúlt évtizedekben világutazó dokumentumfilmesként is maradandót alkotott. A magas kitüntetéssel II. Erzsébet királynő a 75 éves Sir Michael ez utóbbi tevékenységét ismerte el. Palin a Monty Python első tagja, aki lovagi rangban részesül.

Nem feledkezett meg az uralkodó az angol labdarúgó-válogatott váratlanul jó idei világbajnoki szerepléséről sem. Gareth Southgate szövetségi kapitány a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE), Harry Kane csapatkapitány - aki hat gólt lőtt az oroszországi VB-n - a Brit Birodalom rendjének tagja (MBE) címet viselheti szombattól.

Southgate-nek nem ez az első elismerése: a Londont délnyugatról északkelet felé átszelő 71 kilométeres Piccadilly metróvonal Southgate nevű állomása júliusban két napig a Gareth Southgate nevet viselte. A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) ezzel tisztelegett a válogatott által az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon elért eredmény előtt, amely messze felülmúlta a várakozásokat. Anglia a harmadik helyezésért vívott meccsig jutott, és bár ezen 2-0 arányú vereséget szenvedett Belgiumtól, így is ez volt évtizedek óta az angolok legjobb világbajnoki szereplése.

Magas kitüntetésekben részesítette II. Erzsébet királynő azokat a brit búvárokat is, akiknek a nyáron kulcsszerepük volt tucatnyi gyermek kimentésében egy elárasztott thaiföldi barlangból. A 12 fiú és futballedzőjük 17 napot töltött a barlangban, egy szárazon maradt keskeny sziklaperemen, mire a brit búvárok megtalálták őket.

A királynő a brit búvárcsapat több tagját az MBE rangra emelte, annak a két búvárnak pedig, aki elsőként ért a barlangban rekedt gyerekekhez és edzőjükhöz, a bátor, önfeláldozó helytállásért adható egyik legmagasabb polgári elismerést, a György medált adományozta.

Hasonlóan magas kitüntetésekben részesült számos orvos, kórházi ápoló és rendőr, aki a tavalyi nagy-britanniai terrortámadások után segített a sérülteken.

Tavaly öt terrormerényletet hajtottak végre Nagy-Britanniában, négyet Londonban, egyet Manchesterben. E támadásokban összesen 36-an haltak meg. A legsúlyosabb a manchesteri terrorakció volt, amelyet egy popkoncert helyszínén követett el egy öngyilkos iszlamista merénylő. A terrorista testére erősített pokolgép 22 embert, köztük hét gyermeket ölt meg.