2. Az eredmények magukért beszélnek: mozgásba hoztuk a várost, Szatmárnémeti fejlődik és egyre szebb lesz. 446 utcából 149 utcát, járdaszakaszt, közteret korszerűsítettünk. Beinditottuk az európai finanszírozású projekteket, minden területen fejlesztettük a várost!
3. Ne feledjük el, milyen volt a város, milyen volt a közhangulat 2012 és 2016 között: megvalósítások és projektek nélküli, zűrzavaros ügyekkel terhelt önkormányzatot vettünk át, az akkori polgármester a saját érdekeit helyezte a közösség érdekei elé. Mi becsülettel, a szatmáriak érdekeit tartva szem előtt dolgoztunk a város fejlesztésén.
4. Az eredmények mellett konkrét tervek is vannak: városfejlesztési tervünk 3 pillérre épül: folytatunk minden elkezdett beruházást, eljutunk a város minden részébe. Elindítjuk a városi sportcsarnok, uszoda építését, a Sárerdő szabadidőparkká való átalakítását! Olyan várost építünk, amelyben jó élni, amelybe érdemes hazatérni.
5. Kereskényi Gábor és csapata a garancia Szatmárnémeti fejlődésére: szakképzett csapat, fiatalokkal felfrissítve vág neki az újabb négy év fejlesztéseinek. Mi vagyunk az egyetlenek akiknek eredményei és tervei is vannak! A többi pártnak csak üres, hangzatos szlogenjei vannak, olyan jelöltjei akik csak most, utolsó hetekben ismerik meg a szatmáriak problémáit vagy épp az önkormányzat működését.
6. A többi pártot nem érdekli a magyar nyelvű óvodák, iskolák fejlesztése, sem a magyar közösség számára fontos ügyek képviselete! A többi jelöltnek, még akkor is ha magyar nyelven reklámozza magát, csak a szavazatunk kell, nem képviselik az érdekeinket, hiszen azelőtt sosem érdekelte őket.
7. Nem az számít, a polgármester milyen nyelvet beszél. A csapat, az eredmények és a jövőkép számítanak. Kereskényi Gábor minden szatmári polgármestere. Az ő és csapatának munkáját, ennek ereményeit minden szatmári érzi a mindennapokban.
8. A szavazás ugyanolyan biztonságos, mint egy bevásárlás! Ne féljünk elmenni szavazni, hiszen a polgármesteri hivatal minden helyiséget fertőtlenít a szavazás előtt és közben is, belépéskor lázmérést végeznek, arcmaszk viselete mindenkinek kötelező, a személyzet nem érinti meg a személyes okmányokat, tehát teljes biztonságban leszünk.
9. Az esetleges rossz idő, eső nem lehet kifogás. Az út a szavazóházig 15 perc, de a szavazás a következő 4 évünket határozza meg. Kérjük mozgósítsa családjával barátait, ismerőseit, vasárnap reggel 7 órától, minnél korábban menjenek el szavazni!
10. Többen azt mondják, biztos a győzelem hiszem minden szatmári látja a fejlődést. Egyáltalán nem az: mindenkire szükség van vasárnap, hiszen a többi párt bármikor összefoghat ellenünk bármikor a következő négy évben, ha többségben lesznek a városi tanácsban. Ha nem leszünk elegen, mindent elveszíthetünk, amit eddig közösen értünk el!