Vidék

Megújul a kaplonyi kultúrház

Bár konkrét időpontot még nem tudni, egy biztos: a kaplonyi önkormányzat megpályázta a helyi kultúrotthon felújítását és kibővítését, amelyhez már a szükséges tervek is elkészültek a napokban.
Vidék

Népzenei tábort rendeztek Pusztadarócon

Sikerrel zárult az idén immár második alkalommal megszervezett néptánc- és citeratábor, amellyel a Pusztadaróci Hagyományőrző Egyesület öt napon át örvendeztette meg az érdeklődő gyerekeket. Az eseménynek az Ember Géza-kúria biztosított helyszínt.
Vidék

Zarándoklat — egy nap a békéért

Idén a békéért ajánlják fel az augusztus 13-ára tervezett 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot. A csatlakozók számának növekedése is igazolja, hogy ez a fajta közösségi élmény, a közös célért való tenni akarás egyre több személyt mozgat meg.
Vidék

Határtalanul: A nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület

Határtalanul című rovatunk mai kiadásában — amelynek keretein belül Szatmár megyéből elindulva országhatárokat átívelő tevékenységeket mutatunk be — Székely Sárával, a bő három évtizedes múltú nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület vezetőjével beszélgettünk.
Vidék

Kígyózó sorok a határátkelőknél

Egész hétvégén többórás várakozással számolhattak azok, akik külföldre szerettek volna utazni, vagy épp külföldről hazatérni — a szatmári határátkelők mellett Bihar megyében is kocsisorok torlódtak.
Vidék

Hétvégén ünnepel Avasújváros

Ismét kitárul az Avas Kapuja — az avasi magyarság egyetlen fesztiváljának óvodaátadással, arany- és gyémántlakodalmasok köszöntésével, focival, utcabállal, Kerozin- és Varga Miklós-koncerttel, tűzijátékkal adják meg a módját.
Vidék

Tartós áramkimaradások

Szamoskrassón jövő héten mindennap nyolcórás áramszünetek lesznek, de huzamosabb ideig villanyszolgáltatás nélkül fognak maradni a dobrai és a csonkástelepi háztartások is.
Vidék

Fánkfesztivál Börvelyben

Idén első alkalommal rendezik meg augusztus 6-án, szombaton a Börvelyi Fánkfesztivált és családi napot.
Vidék

Nem olcsó luxuscikk a közvilágítás

Annak ellenére, hogy manapság már természetesnek véljük a közterületek éjszakai megvilágítását, a helyi önkormányzatok nem kis befektetésébe kerül ez a fajta szolgáltatás. Mindenki igyekszik egyre inkább hatékonnyá tenni az általa működtetett rendszereket.
Vidék

Túlélésre való költségvetések

A telet illetően a legjobbat remélik, de a legrosszabbra készülnek a szatmári polgármesterek, és a félévi költségvetés-kiegészítést várják. Szükségköltségvetés lesz, vagy beruházásra is futja majd?
Vidék

Kölcsey-megemlékezés és -zarándoklat lesz augusztus 5-én

A 184 éve elhunyt sződemeteri származású költő, politikus és nyelvújító születésnapjához legközelebb eső pénteken tartják meg szülőfalujában az idei Kölcsey-megemlékezést és -zarándoklatot.
Vidék

Kevés lesz a magyargéresi dinnye

Lassan-lassan beérik a Szatmár megyei dinnyetermés is — ami valljuk be, sokunk nagy kedvence, hiszen mi lehetne jobb egy forró nyári napon egy ízletes, előhűtött dinnyénél?