Február 24-én és 25-én, pénteken és szombaton Kaplonyban begyűjtik a lakosság feleslegessé vált elektronikai hulladékait. A 9 és 15 óra közötti időszakban gyűjtőautó járja majd a falu utcáit.
Tartani tudják az eredetileg meghatározott határidőt a tasnádi református templom felújítását végző szakemberek, tudtuk meg Pakulár István lekésztől. Jelenleg a templomhajóban dolgoznak a kivitelező cég szakmunkásai.
A szatmári egyházmegyéből ketten is szolgáltak az Apahegyi Református Egyházközség imahetén. Hétfőn Rácz Ervin szigetlankai, kedden pedig Törő Attila patóházi lelkész hirdetett Igét.
Szombaton tartották a vallás- és kátéórás gyermekek farsangi mulatságát Kisbábonyban — természetesen nem hiányzott a szalagos fánk sem, kicsik és nagyok pocakjának örömére.
Átfogó munkálatok folynak a XIV. században épült, majd az 1790-es években bővített és átalakított magyarcsaholyi templomon. A felújításhoz az elmúlt évben fogtak hozzá, elsőként a templomtetőt cserélték le.
Szombaton a délutáni órákban gyermekkacajtól volt hangos a gyülekezeti terem Tamásváralján, ahol megjelentek a szebbnél szebb hercegnők és királylányok, táncosok, állatok és kalózok.
Idén immár huszadik alkalommal rendeztek bormustrát Kálmándon — 117 bormintát soroltak be a versenyzők, amelyből 31 arany, 42 ezüst, 29 bronz és 4 nagyarany helyezést ért el.
Aszfaltozásra költi a Saligny-programban nyert pénzt Mezőfény önkormányzata. Saját erőből pedig a közintézmények némelyikének hőszigetelését szeretnék minél előbb megoldani.
Égjen el már a télnek boszorkánya – kicsit nehezen fogadott szót és kapott lángra, ám aztán villámgyorsan elégett a kiszebáb „Gizi néne” a szárazberki Zsuzsanna-farsangon.
Hangulatosra sikerült az immár második alkalommal megrendezett Kaplonyi Pálinkaverseny. 72 mintát neveztek az alkalomra, amelyből a neves zsűri – Nagy Botond okleveles pálinkaítész, illetve Butka Sándor pálinkafőző mester – 15-öt nem kellően jónak minősített, míg 24-et bronz-, 17-et ezüst, 16-ot aranyminősítéssel jutalmazott. Ebben az évben is megválasztották az év kaplonyi pálinkáját, amely Fleisz Tibor párlata lett.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat