Vidék

Jó tanácsok fiatal szőlőtermesztőknek

Nagy Mátyás Hunor falugazdász és gyümölcstermesztő számos jó tanáccsal szolgált a fiatal, kezdő szőlőtermesztők számára. A szakember bevezetett a szőlőtermesztés rejtelmeibe, a tőkék ültetésétől egészen a szüretig, kiemelve a legfontosabb teendőket.
Vidék

Átláthatóbb adminisztrációs folyamatokat

A kaplonyi lakosok Megyeri Tamás Róbertnek szavaztak bizalmat a szeptember 27-i választáson. A frissen megválasztott elöljáró az EU-s források lehívási arányát szeretné javítani, és a tervei között szerepel a lakosság bevonása a döntési folyamatokba.
Vidék

Autós üldözés és figyelmeztető lövés

Tartloc közelében a járőröző határrendészek látták meg azt a terepjárót, amely eszeveszett sebességgel hajtott a zöldhatár irányából a település felé. Megpróbálták feltartóztatni, sikertelenül, mint ahogy a levegőbe leadott figyelmeztető lövés sem bírta megállásra a sofőrt.
Vidék

Változásokra van szükség Csanáloson

Csanálos községnek a rendszerváltást követően négy év kivételével a Német Demokrata Fórum által indított polgármestere volt. Schupler Tibor személyében a vasárnapi helyhatósági választáson RMDSZ-es községvezetőt választottak. Az alábbiakban vele beszélgettünk.
Vidék

Jó az idei termés, elkezdődött a vetés

A változékony időjárás ellenére jó volt az idei termés, és jól indul az őszi vetés. A termények felvásárlói ára is elfogadható a gazdák számára. Szinte valamennyi terményért többet fizetnek, mint az elmúlt évben. Vincze Sándor pusztadaróci gazdával beszélgettünk.
Vidék

Állami támogatás az állattartóknak

Csökken a háztáji állatállomány, viszont növekszik az állattartó farmok száma. Megjelent az a kormányhatározat-tervezet, ami az állami állattenyésztési támogatások összegét határozza meg.
Vidék

Vörös forgatókönyv Turcon

Az avasi községben az 1000 főre eső koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 3-at, így ott teljes egészében online oktatásra tértek át, mint ahogy két városi iskola egy-egy osztálya is.
Vidék

Hogyan tovább a választások után?

Hamarosan véglegessé válnak az idei helyhatósági választások eredményei, megalakulnak a helyi tanácsok, hogy elkezdhessék a munkát. Az alábbiakban néhány polgármestert kérdeztünk a helyi tanácsok összetételéről és a további elképzeléseikről.
Vidék

Mosógépadomány a sándorhomoki óvodának

Hosszú időt és számos felhívást követően a sándorhomoki óvoda egy vadonatúj mosógépet kapott adományként két nagylelkű támogatónak és a szatmárnémeti Maurer Alapítványnak köszönhetően.
Vidék

Közepes részvétel a vidéki településeken

Szatmár megyében nem volt nagy érdeklődés a helyhatósági választások iránt, alacsony részvétel mellett dőlt el a legtöbb helyen, hogy kikre bízzák a közösség sorsát. A jelöltek harca kemény volt, a választópolgárok közel fele viszont távol maradt az urnáktól.
Vidék

A fiatalok nem szavaztak?

Zömében a 45–64 éves korosztály látogatott el Szatmár megyében a szavazóházakba, és adta le a voksát az általa legjobbnak ítélt jelöltekre.
Vidék

Több mint hatvan szavazólapot érvényteleníthetnek Egri községben

Egri községben a 124-es szavazóházban több mint 60 szavazólapot kontroll pecsét nélkül adtak oda a választóknak.