Vidék

Tűzoltósági alegység épül Sárközújlakon

A körforgalom melletti, körülbelül 3000 négyzetméteres terület már rég ki volt szemelve erre a célra - mondja Piricsi polgármester (Fotó: Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség)
2023.01.30 - 20:31
Két tűzoltóautó, egy SMURD-rohammentő és három váltásban összesen 39 lánglovag fog majd szolgálatot teljesíteni a megépülő tűzoltósági alegységben Sárközújlakon — nem mellesleg a kisvárosnak van a megye egyik legjobb önkéntes lánglovag-csapata is.

Ritka jó hírrel köszöntött be az új év Sárközújlakra: megépül a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség alegysége a kisvárosban, s ezzel egy újabb régi, és elérhetetlennek tűnő álom valósul meg. 
Az alegység (vagy ha úgy tetszik: „munkapont”) létrehozását Piricsi Arthur polgármester már öt évvel ezelőtt is igencsak intenzíven szorgalmazta, hiszen  Sárközújlak folyamatosan fejlődő, terjeszkedő város, akárcsak a hozzá tartozó települések, s ha nagy baj van, akkor vagy Szatmárnémetiből, vagy Avasfelsőfaluból vagy — bár közigazgatásilag nem Szatmár megyéhez tartozik, de ilyen esetekben ez nem mérvadó — Szinérváraljáról érkezhet a hivatásos segítség. Ugyan egyik sincs túl nagy távolságra, de mégis több tíz kilométerre van, és tűzvész, vagy bármilyen más szerencsétlenség esetén értékes percek veszítődnek el. 
És bár az akkori  megyei tűzoltóparancsnok nem csak jónak, de nagyon hasznosnak is tartotta az ötletet, mindketten tisztában voltak azzal: egy munkapont kialakításához rengeteg szigorú (és költséges) feltételnek kell teljesülnie, s megépítése nem is az önkormányzat, nem is megyei felügyelőség, hanem a szaktárca hatáskörébe, no meg finanszírozásába tartozik. 

De ami késik, nem múlik, s a 2021 – 2027-es Fenntartható Fejlesztési Operatív Program (PODD) keretében „eljött a mi időnk. Nagyon – nagyon örvendek! Ha jól értettem, Szatmár megyében egyedüli alegységként épül meg a sárközújlaki —  Buzduga Sergiu Marius alezredes tűzoltóparancsnokkal már egyeztettünk, és kijelöltük a célnak megfelelő, körülbelül 3000 négyzetméteres belterületet, a körforgalom mellett. Az a terület már rég óta ki volt szemelve erre a célra, már akkor, mikor még nagyon távoli és elérhetetlen álomnak tűnt csak a sárközi hivatásos tűzoltóegység. Most a területet átadjuk az államnak, és ők felépítik. Örülnék, ha idén kezdődne a tervezés, vagy akár maga az építkezés is.” — részletezi megkeresésünkre örömtől mosolyogva  Piricsi polgármester.

Mint mondja, a jelenlegi tervek szerint két habbal-vízzel oltó autó, egy SMURD-rohammentő és 39 lánglovag (13 fő/váltás) fog majd állandó jelleggel itt állomásozni — és természetesen a jól felszerelt, saját oltóautóval is ellátott sárközi önkéntes lánglovag-csapattal együttműködni, hiszen a megye egyik legjobb önkéntes tűzoltóegysége nem szűnik meg, változatlanul tovább fog működni.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/januar/s-2.jpg