Programajánló

Színházi előadások Szatmárnémetiben

2020.06.15 - 19:50

Mivel egyelőre nincs lehetőség újabb előadások készítésére, korábbi színházi produkciókat újítanak fel. Az előadások helyszíne a szatmárnémeti Vécsey-ház udvara, valamint az Északi Színház udvara, ahol szabadtéri színpadot állítottak fel. A társulat ezen a héten a következő előadásokra várja a közönséget: június 17-én, szerdán 19 órától a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegének udvarán lesz látható a Vasvonó Frumen Gergő és Székely Alpár előadásában, Dragomán György novellái alapján — ekkor pótolja a társulat a június 12-én, esős idő miatt elmaradt előadást; június 19-én, pénteken 11 órától ugyanitt játssza a Brighella Bábtagozat a Terülj, terülj, asztalkám című előadását, melynek szereplői: Bandura Tibor, Nagy Anikó, Bandura Emese és Szabó János Szilárd, rendezője pedig Nagy Regina. Szintén pénteken 21 órától az Északi Színház udvarán felállított színpadon láthatja a közönség a Hippolyt, a lakáj című előadást. Az előadás szereplői: Gaál Gyula, Nagy Orbán, Moldován Blanka, Bogár Barbara, Bodea Tibor, Péter Attila Zsolt, Diószegi Attila, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes és Orbán Zsolt. Rendezője Bessenyei Gedő István, társrendezője pedig Bordás Attila. A produkció díszlettervezői Fornvald Gréti és Cristian Gătina, jelmeztervezője Szabó Anna, zenei vezetője és zenekarvezetője Manfrédi Annamária, koreográfusai Gabriela Tănase és Bordás Attila, rendezőasszisztense Poszet Nándor, ügyelője és súgója Varga Katalin. Jegyek kaphatók az Északi Színház jegypénztárában minden hétköznap 10 és 17 óra között vagy az előadások előtt két órával a helyszínen.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Utca- és járda-korszerűsítések - ősszel is

Tíz szatmárnémeti utcában dolgoznak egyszerre a munkagépek.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun