Belföld

Sorin Cîmpeanu az ideiglenes miniszterelnök

2015.11.05 - 11:50

Sorin Cimpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Iohannis államfő.

Klaus Johannis államfő elfogadta Victor Ponta lemondását, ideiglenes miniszterelnöknek Sorin Cîmpeanut, a Ponta-kormánnyal távozott oktatási minisztert nevezte ki. Csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján az államfő elmondta, pénteken délután a civil szervezeteket és az "Utcát" is meghallgatja. Elmondta, látta és hallotta az utóbbi napokban az utcára kivonuló tömegeket, éppen ezért a politikai aktorok mellett meg szeretné hallgatni a civil társadalmat is.

„Láttam önöket, hallottam önöket, tekintettel leszek az elvárásaikra!” — szólt azokhoz, akik kedden és szerdán az utcára vonultak Románia nagyvárosaiban. Elégedetten állapította meg, hogy a tömegmegmozdulások békések voltak.

Az 1968-ban született Sorin Cîmpeanu 2014 decemberétől tagja a Ponta-kormánynak. Nem tagja a kormánykoalíció egyik pártjának sem. Tudományos területről került a kormányzatba. 2012-től a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektori tisztségét töltötte be, 2013-tól pedig a Romániai Rektorok Országos Tanácsának az elnöke volt. A kormány honlapján található életrajza szerint angolul, franciául és németül is beszél.

Romániában Victor Ponta szerdai lemondásával üresedett meg a miniszterelnöki szék. Victor Ponta a döntése bejelentésekor közölte, hogy kormánya ügyvivőként ellátja a teendőket, mindaddig, amíg új kormány alakul. Ponta ideiglenes kormányfőnek Mircea Duşa védelmi minisztert javasolta. Az átmeneti időszak legfeljebb 45 napig tarthat.

Az alkotmány szerint Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokkal folytatandó konzultáció után nevezi meg az új miniszterelnök-jelöltet, akinek tíz napon belül kell kormányt alakítania. Ha hatvan nap alatt két kormányalakítási kísérlet is sikertelenül végződik, az államfő feloszlathatja a parlamentet, és előre hozott választásokat írhat ki.