A Folyómentő Iskolák projekt érkezett egyik fontos állomásához. Április 14-én azért versenyeztek a szatmári kisdiákok, hogy melyik csapat nyerje a szolnoki kirándulást.
Hónapok óta halmozódó tudásukat kamatoztatták hétfőn a Folyómentő Iskolák projekt csapatai, háromfős zsűri előtt tettek „záróvizsgát”, a sárközújlaki Lacul lui Pintea panzió konferenciatermében.
Először mindegyik csapat bemutatkozott a háromtagú zsűrinek és erősségeit ecsetelte, utána a projekt ideje során elolvasott két környezetvédelmi jellegű könyvből megtanultakból vizsgáztak a csapatok, majd egy általuk tervezett tárgyat készítettek el és mutattak be.
Tamás Zsolt (PET Kupa Egyesület) projektvezető a friss.ro -nak elmondta, a szatmári nyertes csapat szintén nyertes felvidéki, kárpátaljai és délvidéki csapatokkal közösen fog részt venni ezen a nyáron egy négynapos szolnoki táborozáson.
Ott, vegyes csapatokat alkotva ismerkedhetnek meg többi, Magyarországon kívüli iskolás társaikkal, tapasztalhatnak meg más versenyszellemet és kultúrát. Megismerkedhetnek a Tisza folyó és a Tisza-tó élővilágával, a Zagyva-Tisza torkolatvidékével, a tiszai árvízi védekezés eszköztárával, bejárhatják a kiskörei duzzasztógátat, megismerkedhetnek a hallépcsővel, a tiszai folyómentő központtal és egy vízügyi laboratórium munkájával.
Azon tíz szatmári csapatnak, amely nem jut el a szolnoki táborba, egy vásárosnaményi kirándulás lesz a jutalma.
A tizennegyedikei verseny eredményeiről hamarosan beszámolunk!
Princz Csaba
(A szerző felvételei)