A szatmárnémeti városvezetés tartotta magát a beruházási társasággal kötött egyezségéhez, építésre készen várja a Kossuth-kerti telek a finanszírozást a tanuszoda-építéshez.
A Kossuth-kert északi-keleti sarkában lévő több mint egy hektáros kihasználatlan területre szánja a szatmárnémeti városvezetés a tanuszodát és már egy jó ideje minden előkészített ahhoz, hogy elkezdődhessen az építkezés.
Ezzel kapcsolatos összegzésében Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester elmondta, a finanszírozó Országos Beruházási Társasággal (CNI) úgy szólt annak idején az egyezség, hogy a város szabaddá teszi a jogilag is pontra tett területet és megoldja a víz-, gáz-, villanybevezetést.
„Tizenegy kisebb- nagyobb épületet tüntettünk el erről a területről, gondoskodtunk, hogy a Crişan utcai bejárat mellett legyen még egy a Griviţei utca felől is és elköltöztettünk egy középfeszültségű vezetéket a telek fölül, foglalta össze az eddig megoldottakat a polgármester.
És ez nem kevés idő, nem kevés pénz és nem kevés energia egy közigazgatási egység számára sem, csak az tudja, aki járt hasonló cipőben.
Következik a terület közművesítése, aminek már nincs különösebb adminisztratív akadálya, de jó lenne tudni, hogy nem hiába végeztük el ezt a sok munkát.” — hangsúlyozta Kereskényi.
„Szeretném hallani, hogy megvan rá finanszírozás és ha véget ér a közbeszerzés és megvan a kivitelező, akkor kezdődhet az építkezés” - jelentette ki a polgármester.
Princz Csaba
(Nyitóképen az uszoda látványtervre)