Szatmár megye

Két baleset alig negyedóra leforgása alatt

2025.05.23 - 19:03
Az esőtől csúszós úttest és az „ügyeskedés”, vagyis a szabályokra való fittyet hányás eredménye: négy összetört autó alig negyed óra leforgása alatt.

Az első baleset valamivel 18 óra után történt Szatmárnémetiben, az 1 Decembrie 1918 (Széchenyi) és a Vasile Lucaciu (Árpád) utca kereszteződésénél, az Adormirea Măicii Domnului ortodox katedrális előtt: a templom mellől „kiugrató” Ford sofőrje nem adta meg a kötelező elsőbbséget a Lucaciun szabályosan haladó Volkswagennek, amelynek sofőrje hiába fékezett, már nem tudta elkerülni az ütközést. Személyi sérülés szerencsére nem történt — és szerencsére éppen akkor a járdán sem volt senki, ugyanis a Ford oda szaladt fel. 

hirek/2025/majus/f.jpg

Egyébként a templom mellől kihajtó sofőrök zöme előszeretettel feledkezik el az elsőbbség kötelező megadásáról a Lucaciun haladók számára ebben a mini–kereszteződésben, s úgy gondolják, bőven átslisszannak a főrendű úton jövők orra előtt — de a számítás nem mindig válik be.

Alig valamivel később, Gombáspuszta előtt történt a másik baleset, ott az autóspihenőből kikanyarodó sofőr nem adta meg a kötelező elsőbbséget — személyi sérülés szerencsére itt sem történt, viszont az egyik gépkocsi az árokba csúszott.

Szabó Kinga Mária