Belföld

XIV. Örökségünk őrei verseny

2025.10.22 - 15:29
Általános és középiskolás kategóriában várják a 6 fős csapatok jelentkezését.

Az RMDSZ Kulturális főosztálya XIV. alkalommal hirdeti meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos versenyét, amelyre 5-8. és 9-12. osztályos csapatok jelentkezését várják.

Nem mellékes, hogy a verseny Szatmárban nagy népszerűségnek örvend - a 2024-2025-ös "évadot" is a Tűzoltótorony-őr kölcseysek nyerték - s az évek során diákok örökbe fogadták már a színház épületét, a Várdomb utcai Nagyzsinagógát is, de óvári diákok a vetési Vlád-kápolnának, csanálosiak a templomuknak, mások a pálfalvi Teleki-kúriának lettek őrei.

Megismerni

A verseny célja, hogy a diákok kreatív és önálló módon ismerjék meg Erdély gazdag épített örökségét. A verseny lehetőséget ad a kutatásra, az alkotómunkára, az együttműködésre.

Általános és középiskolás korosztályban várják a 6 fős jelentkező csapatokat az [email protected] címen.

Kilépni az előadótermekből

Mint ismeretes, a projekt 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a diákok kilépjenek a hagyományos történelmi előadások vagy idegenvezetések keretei közül, és önállóan fedezzék fel az épületek múltját, titkait.

Az RMDSZ Szórvány cselekvési terv részeként elindított, de ma már Erdély-szerte működő mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, hiszen 13 megyében eddig több, mint 3.800 diák vett részt benne.

Európai népszerűség

A versenyben nemcsak a diákcsapatok vesznek részt, hanem bevonják a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat is. Így született meg az a mozgalom, amelyet ma már Európában is büszkén népszerűsítenek a szervezők.

Az Örökségünk Őrei mozgalom egy olyan generációt nevel, amely kíváncsi, és bátran kiáll a magyar épített örökségért. Ezt pedig nemcsak nyilatkozatokkal, hanem tettekkel is bizonyítja.

Hírszerkesztő
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Új, csoportos kedvezmény az RMDSZ szilveszteri bálra

Baráti társaságok, munkahelyi csapatok vagy többgenerációs családok: itt az alkalom!
Belföld

Félmillió diák jutott hozzá az idei tanszertámogatáshoz

November 27–én 500 ezer diák kapta meg az idei tanévre szóló, fejenkénti 500 lejes tanszertámogatást.
Vidék

RMDSZ szüreti bál Lázáriban - KÉPGALÉRIA

A mulatozók még csak-csak elfértek, de a hangulat számára kicsinek bizonyult a kultúrotthon.