Szatmárnémeti

Tömegközlekedés: környezetbarát közlekedés

2025.10.22 - 11:28
A környezetvédelmi témájú Zöld Hét egyik vizsgált opciója lehet a tömegközlekedés is, hiszen zöld besorolású helyváltoztatási formának számít.

A Transurban egész évben zöld, nem csak azért mert egyre több a zöld színű járműve, hanem mert környezetbarát közlekedésnek számít. Kímélő utazási forma volt a belső égésű buszok közlekedtetése idején is, de most a sok hibrid, és elektromos busz járatba állításával még feljebb lépett a környezetbarát-közlekedési ranglétrán.

A dologra felfigyeltek a szatmárnémeti Octavian Goga Általános Iskola pedagógusai is, úgyhogy a keddi napot város tömegközlekedési vállalatánál töltötték. A most zajló Zöld Hét és Iskola Másképp programok keretében az iskola diákjai jártak ebben a tanévben már a csonkástelepi halastónál, részt vettek egy elsősegély nyújtási tanfolyamon és ellátogattak egy fogorvosi rendelőbe is.

A Transurbannál, október 21-én 67 elsős diák járt, érdeklődésükről a vállalat is hírt adott. A gyerekek a Gőzfűrész utcai régi depónál és a Fabricii úti új terminálnál jártak és nem csak a buszokat ismerhették meg a hétköznapi utasoknál részletesebben kívülről is és belülről is, de a cég informatikai rendszerét, a terminál működését és a járatszervezés rutinját is.

Megtudhatták hány lóerővel bír egy-egy ilyen talaj menti utasszállító, mekkora a városi buszok fogyasztása, miért vásárolt elektromos buszokat a belső égésű motorokkal szereltek helyett a Transurban, hogyan töltik fel az e-buszok hatalmas akkumulátorait és hogy miért üzemeltet ilyen szolgáltatást az emberek számára a város.

Hírszerkesztő
(Fotók: facebook.com/tusm.ro)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A Transurban húsvéti menetrendje

Április 13-ig befolyásolják a tömegközlekedés programját a húsvéti ünnepek.
Szatmárnémeti

Okosítanák a közlekedést Szatmárnémetiben

A gyalogos és autós forgalmat, a buszközlekedést is érinti a Regionális Fejlesztési Alapból támogatott városfejlesztés.
Vidék

Zöld Hét a hiripi iskolában

A vizek tisztaságáról tanultak és fát ültettek a két aktuális környezetvédelmi esemény alkalmából iskolások és pedagógusok.