Szatmár megye

Töltsünk együtt reményt a Kék Vödrökbe!

2024.12.04 - 11:57
Karácsonyi segítésre készül a Maurer Alapítvány: 100 vödröt készülnek megtölteni tartós élelmiszerekkel, ehhez kérik a szatmári adakozó kedvűek támogatását is.

Idén is lesz karácsonyi Kék Vödör kampány a megyében, a szatmárnémeti Maurer Alapítvány holland társzervezetével közösen szervezi ez alkalommal is.

A Szatmár megyében huszonhét éve aktív Maurer Alapítvány és holland társszervezete a Dorcas Aid idén karácsonykor is szervez Kék Vödör jótékonysági akciót a megyében. Több mint tíz éve létezik ilyen akció, több száz szatmári család örült már az alapítványok munkatársinak és a kék vödrök tartalmának az idők folyamán.

hirek/2024/12-december/maurer-robert-maurer-alapitvany.JPG
Maurer Róbert. (A szerző felvétele)

Maurer Róbert alapítványelnöke elmondta, ebben az időszakban azon vannak, hogy Hollandiából és Szatmárról érkező adományokkal a vödröket megtöltsék, hogy majd a karácsony előtti időszakban legyen mit a rászoruló szatmári családoknak átadni. Száz vödröt készülnek megtölteni tartós élelmiszerekkel, ehhez kérik a szatmári adakozó kedvűek segítségét is.

Elérhetőségek

A Maurer Alapítvány elérhető az interneten, a fundatiamaurer.eu címen magyarul is, személyesen hétfőtől péntekig, reggel nyolc és délután hat között Szatmárnémetiben a George Coşbuc utca 4/A. szám alatt, az épület első emeletén, a közösségi hálón Fundaţia Maurer Alapítvány néven, vagy a 0744513525-ös telefonszámon.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Nyitókép: SZFÚ / archív)

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Indul a nagykárolyi Mikulás-busz

Péntektől hoz ismét jókedvet a városba.
Szatmárnémeti

Kezdődik a gyűjtés az élelmiszerbanknak

Karácsonyi csomagot kapnak az adományokból a rászorulók.
Szatmár megye

Mennyi lesz idén a fenyőfa?

December elején kezdődnek a fenyőfavásárok a szatmári piacokon.