Szatmárnémeti

Alakul a bicikliút Szamosdara felé

Nem tétlenkedik a szatmárnémeti városvezetés; miután a tervezés-kivitelezéshez szükséges egyik fontos engedélyt, a vízügyi igazgatóságét megkapta, máris a tanács elé vitte a Szamos jobb parti töltésére szánt megyei bicikliút Szatmárnémetire eső szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, amelyik a Gabriel Georgescu utca végétől a közigazgatási határig, Szamosdara felé foglalkozik az elképzeléssel.
Szatmárnémeti

Több mint 1000 beoltott egy nap alatt

Április 8-án Szatmár megye fertőzöttségi szintje (mint már napok óta változatlanul) 2,03 ezrelék volt, a többi, járványhoz kapcsolódó számadat azonban nem maradt ilyen állandó.
Szatmárnémeti

Jubilál idén a Magyar Líceum

Ötvenéves a Magyar Líceum, amiről számos rendezvénnyel szerettek volna megemlékezni, ám a járvány közbeszólt. Jubileumi évkönyv kiadásán dolgozik a Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége.
Szatmárnémeti

Nyugalomra intenek: nem változott a korrekciós index

Érezhetően megnőtt azon szatmáriaknak a száma, akik kérték az előzetes vagy részlegesen előzetes nyugdíjba vonulásukat. A nyugdíjpénztár vezetősége azonban nyugalomra int e tekintetben.
Szatmárnémeti

Munkamegbeszéléssel indul a hét a prefektúrán

Minden hét elején munkamegbeszélésre hívja Altfatter Tamás kormánymegbízott az alprefektusokat, a prefektusi hivatal osztályvezetőit, illetve a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó szervezetek vezetőit.
Szatmárnémeti

Fiatal zenészek a Dinu Lipatti Filharmóniában

Szávuly Albert Károly harsonás és Simon Boglárka csellista az elmúlt év szeptemberében szerződtek a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia zenekarához. Az alábbiakban életükről és pályájukról, valamint a zene iránti elkötelezettségükről kérdeztük őket.
Szatmárnémeti

Idén is támogatják az első otthont vásárlókat

Idén is igényelhető az Első ház program keretében biztosított kedvezményes hitel, április első napjaiban pedig már több bank is meghirdette ajánlatát. Egy 70 ezer euró értékű ingatlan esetében, harminc évig törlesztve, havi közel 1500 lejt kell kifizetni.
Szatmárnémeti

Holnap is tart még a húsvéti vásár

Frissen feltöltött készletekkel vágnak neki a szatmári kézművesek a régi főtéri húsvéti vásár utolsó napjainak, zöldségek, húsok, mindenféle mézek, lekvárok, szörpök és borok szerezhetők be.
Szatmárnémeti

Húsvéti hétvége és szabályai

Szombaton és vasárnap is felfüggesztődik az éjszakai kijárási tilalom 20–2 óra között, hogy mindenki zavartalanul részt vehessen a feltámadási miséken, a négy ezreléknél nagyobb fertőzöttségi szintű településeken pedig életbe lépnek a hétvégi korlátozások.
Szatmárnémeti

Butka–Panait helycsere történt

Március végén a járványadatok meghamisításával vádolta az ellenzék a liberális kormányt, Szatmárnémetiben pedig az derült ki április elsején, hogy politikai tisztségek meghamisítása történt a megyeszékhely és Szatmár megye szintjén.
Szatmárnémeti

Ki vagyok én? — felmérés a fiatalok körében

Rácz Ervin a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági előadójaként egy kérdőíves felmérés keretén belül azt kutatta, hogy a fiatalok miként élték meg hitüket az elmúlt egy évben.
Szatmárnémeti

Sokat fejlődött Szatmárnémeti

A szatmárnémeti magyar lakosság fele szerint sokat fejlődött a város az utóbbi öt évben. A magyaroknak fontos az anyanyelvük használata és a magyar nyelv ismerete egyértelműen előny számukra.