Szatmárnémeti

Szenvednek a kiskereskedések

2020.09.06 - 10:06

Padlón van a szatmárnémeti kiskereskedések költségvetése, nem akar helyreállni a forgalmuk a szükségállapot véget értét követő hónap után sem. A lakótelepi élelmiszer-kisboltoknál nem olyan nagy a baj, ha valamelyik eladóra vonatkozó karanténkötelezettség nem kötelezte bezárásra őket, a fennmaradásukhoz szükséges forgalom megvan és a szükségállapot idején is megvolt. A ruhát, cipőt és iparcikkeket árusító boltok azok, amelyeket jobban megviselte a járványhelyzet.

A szükségállapot idején nem volt kötelező számukra a zárva tartás, azonban az emberek korlátozott mozgása miatt alig voltak vevőik. Azt mondják, a helyzet a veszélyhelyzetté enyhült állapot ellenére sem sokat változott, tisztán kivehető számukra, hogy az embereknek nincs pénzük, vagy újabb szükségállapottól, gazdasági válságtól tartva tartalékolnak.

Árengedmények, akciók sem teszik meg a hatásukat, a lecsökkent bevételszint sajnos tartósan alacsonyan marad esetükben, számításaik szerint a bevételeik 50–75 százalékkal kisebbek, mint tavaly ilyenkor voltak. Szabadságolási, nyaralási időszak tavaly is volt, a nyári időszakban mindig csökkennek a bevételek és erre számítanak is, most azonban sokkal nagyobb a bevételkiesés, mint a megszokott és ezt nem csak az uborkaszezon okozza.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illusztris vendégek a hídavató ünnepségen

Cseke Attila és Kelemen Hunor is itt lesz — a pezsgőt a bal oldali (Independenţei sugárút) hídfőnél bontják pénteken délután.
Szatmárnémeti

Éjszakai kullancsirtás lesz

Május 26–án, hétfőn este tíz órától kezdik a permetezést a szatmárnémeti közterületeken.
Szatmárnémeti

Nem marad betonozott a Ştefan cel Mare utca

Nem végleges ez a burkolat, még sajnos van munkája az utcában a Distrigaznak.