A Hans Lindner Alapítvány 2023-ban újra megnyitotta kapuit a fiatalok előtt és különböző, a fiatalok boldogulási esélyeit fejlesztő programokat szervez.
Éjszakánként még hűvös van ugyan, de el lehet kezdeni betelepíteni a háztáji veteményest. Rövid lesz a tavasz, ezért azt javasolja a kertész, hogy minél előbb el kell vetni minél több zöldséget.
Megérkezett a tavasz – mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hétvégi kisbakancsos túrán, amelyet Tamásváraljára szervezett a szatmári EKE, közel 100-an vettek részt.
Három Szatmár megyei településen lesznek huzamosabb ideig tartó áramszünetek március hatodikán és hetedikén amiatt, hogy hálózaton végzett munkálatok miatt áramtalanítja a vezetékeket az Electrica Distribuţie Energie.
Tavaly jelentette be Szatmárnémetiben a környezetvédelmi miniszter, hogy úgynevezett vízkárelhárítási helyet alakítanak ki a Szamoson, Berendnél, hogy megállítsák az áradáskor a folyón lefelé hordott szemetet. Idén készen lehet.
Igazán enyhe telünk volt, a kertészeknek már régóta viszket a tenyerük, a talpuk, hogy kimenjenek és életre keltsék a konyhakertet, hobbijuknak hódoljanak. Ezek az utolsó napok a borsóvetésre.
Pályázati felhívás a 2023-as évi kulturális, sport és ifjúsági projektek/programok, a Szatmár Megyei Tanács költségvetéséből finanszírozott, vissza nem térítendő támogatására vonatkozóan.
Nem mind arany, ami fénylik — tartja a mondás, és erre hívja fel a figyelmet a fogyasztóvédelem is ezekben a napokban, emlékeztetve: nemesfémből készült márciuskákat, kitűzőket csak ékszerüzletben vásároljunk.
Az átlagosnál talán jobb anyagi körülmények között, de a szülői odafigyelés hiányában nő fel továbbra is nagyon sok Szatmár megyei gyerek, akiknek a szülei a jobb megélhetés reményében külföldön vállaltak munkát. Bár sok esetben a gyerekek megértik és helyeslik szüleik döntését, az anyagi jólét mellett sokkal inkább ki vannak téve a pszichés veszélyeknek.
Bár az elmúlt héten büntetést nem róttak ki, de hat élelmiszer- és nem élelmiszertermék-termelő/-kereskedő kapott figyelmeztetést az élelmiszerek nem megfelelő tárolása miatt a DSVSA szakembereitől.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat