Szatmár megye

Bérletszünetben látható a négy UNITER-díjra jelölt SOPRO – Suttogás a sötétben

Számos sikeres bérletes előadás után május 12-én bérletszünetben lesz látható a Harag György Társulat előadása, amelyet négy fontos díjra is jelöltek nemrég.
Szatmár megye

Számokkal cáfol az RMDSZ szenátora

A tények elferdítésével vádolja Adrian Cozmát Turós Lóránd. A szenátor szerint a PNL-s képviselő alaptalanul fenyegetőzik feljelentéssel, miközben a számok a méltányos elosztást igazolják.
Szatmár megye

Szintet lépett a német – román testvérmegyei együttműködés

A partnerszervezetek szorgalmazzák és hangsúlyozzák a helyi összefogást iskolákkal és a gazdasági szereplőkkel.
Szatmár megye

Ne gyújtsuk fel az erdőt is a miccs–sütéshez

A minivakáció alatt 500 rendőr és csendőr ügyel a rendre és közbiztonságra — figyeljünk mi is egymásra, no meg arra is, hogy a hagyományos május 1-jei szezonnyitó sütögetés ne tűzriadóval érjen véget.
Szatmár megye

Május 1-je, a tavasz ünnepe — és nem csak

A koranyár első napja nem csak a munka ünnepe (volt), számtalan népszokás, hagyomány és babona is kötődik hozzá — májusfaállítástól napkelte előtti mezítlábas sétán át a sós víz kortyolásáig.
Szatmár megye

Ésszel túrázzunk a hosszú hétvégén (is) — kérik a hegyimentők

Pár alapszabályra emlékeztetik a hosszú hétvége alkalmi túrázóit — bár valószínűleg most is lesznek akik vászoncipőben, rövid ujjú trikóban, ivóvíz vagy étel nélkül indulnak kirándulni, hegyet mászni.
Szatmár megye

Strandok, május 1., miccs és sör

Nyitnak a strandok a majálisi hétvégén. Megtudtuk, hogy melyik ugrik ki a rajtnál és hogy mennyiért adják majd május elsején a miccset és a sört.
Szatmár megye

Komoly állategészségügyi ellenőrzések következnek

A szarvasmarhafélék, a kiskérődzők és a sertések tömeges megbetegedését előznék meg a szakemberek.
Szatmár megye

Megbüntettek egy nagykárolyi gyorséttermet

Az egység nem tartotta be az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásokat.
Szatmár megye

Februárhoz képest kicsit kisebb a munkanélküliség

A legutóbbi mérések szerint öt százalék alatti volt a munkanélküliségi ráta Szatmár megyében.
Szatmár megye

A PSD visszahívta az összes politikai alapon kinevezett kormányzati tisztségviselőjét

A PSD valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását — köztük Ioan Tibil szatmári alprefektus is.