Mindig indul egy-egy hullám, amikor sáskajárás szerűen bejárnak egy – egy települést energiaszolgáltató cégek ügynökei és félrevezetnek embereket, hogy előfizetést kössenek. Külön önvédelmi stratégiát kellett kiépítsen az Electrica.
Pár hét múlva közjegyzői nyilatkozattal, de már szülői felügyelet, felnőtt kísérete nélkül utazhatnak külföldre rokonlátogatóba, tanulás vagy versenyeken való részvétel, illetve egészségügyi kezelés céljából a 16 évet betöltött kiskorúak.
Csütörtökön és pénteken, előre betervezett munkák elvégzése miatt öt Szatmár megyei településen fogják több órára áramtalanítani a vezetékeket, nem lesz áram egész délelőtt.
Az idei képességfelmérő vizsga 117 507 diáknak sikerült, ez a 76,2 százalékos átmenési arány jóval alacsonyabb, mint a tavalyi, ugyanakkor megduplázódott a színtízesre vizsgázók száma — Szatmár a maga 73,2 százalékával országos és Erdély szintjén is középmezőnyös. Kis üröm az örömben: anyanyelvből (magyarból) egyetlen egy (nagykárolyi) diák írt 10-est.
Nagybányán, Szamosardón és Máramarosszigeten lép fel hétvégén a Pál István „Szalonna” népzenész által vezetett Szalonna és Bandája zenekar, akikhez most a kárpátaljai BorzsaVári együttes is csatlakozott — a koncertekre a belépés ingyenes.
Blisseva Partium Spirit Award név alatt első ízben hirdetnek nemzetközi pálinka- és párlatversenyt a Partiumban — amelyre a történelmi Magyarország területéről, vagyis az egész Kárpát-medencéből várják a különböző pálinkákat és párlatokat. A termelők mintáikat július 12-ig küldhetik be.
Az Avas tetejeként is emlegetett Bikszádi-kő környékén tévedt el az a 26 éves fiatalember, akit közel kétnapi intenzív keresés után talált meg a szatmári Salvamont Hegyimentő Közszolgálat csapata és a keresőegységek.
Ma kezdődik a nyári érettségi, a vizsgasorozatra több mint 130 000 végzős diák iratkozott be. A tanügyminisztérium ingyenesen hívható telefonvonalat indított, amelyen jelenteni lehet bármilyen, az írásbeli vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet.
Kidöntött fák, megrongálódott autók és villanyvezetékek, lesodort tetőlemezdarabok, dézsából ömlő eső, orkánszerű szélvihar — lecsapott az előre jelzett vihar Szatmárra. A tűzoltók ma délelőtt is dolgoztak kárelhárításokon. A narancssárga jelzésű riasztás szombaton is érvényben van!
A kormányzás eszköz volt, nem cél. Az RMDSZ által elindított fejlesztési programok nagy többsége ugyan lezárult, a szerződéseket aláírták, a támogatások pedig továbbra is folytatódnak.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat