Hétfőn, a szakbizottsági meghallgatásokat követően jelentette be Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter, hogy általa tervezett reformintézkedések között szerepel többek között az alpolgármesteri tisztség megszüntetése azokon a településeken, ahol kevesebb mint 1500 lakos él, valamint a közalkalmazotti létszám arányosítása a lakosságszámhoz, a helyi közigazgatás működésének ésszerűsítése érdekében.
Szatmár megyében a 2021–es népszámlálás adatainak értelmében nyolc olyan önkormányzat (területi–közigazgatási egység) van, ahol a lakosságszám nem éri el az 1500 fős limitet
Sződemeter — 1477 lakos
Szilágypér — 1413 lakos
Csanálos — 1407 lakos
Mezőpetri — 1388 lakos
Csaholy — 1279 lakos
Kálmánd — 1250 lakos
Csomaköz — 1193 lakos
Érszakácsi — 1134 lakos.
Egyes román nyelvű megyei hírportálok nagy sietve már azt is bejelentették, mintegy kész tényként, hogy 2026. január 1–jétől ezek az önkormányzatok alpolgármester nélkül maradnak.
„Ez egyelőre egy kormányprogram–tervezet, hogy mikor lesz belőle jogszabály azt nem lehet tudni és aggályos is, hiszen megválasztott tisztségviselőkről beszélünk és ilyesmiket nem változtatunk menet közben. Le kell modellezni, hogy is működne, ha van hatékonyabb megoldás, akkor azt kell alkalmazni.” — hangsúlyozta a friss.ro megkeresésére Pataki Csaba megyei tanácselnök s egyben a Szatmár megyei RMDSZ elnöke.
Nem hallgatva el azt sem: megtörténhet ugyanakkor, hogy ez a javaslat a „kisebbik rossz”, amellyel elkerülhető az 1500 fő alatti települések összevonása (szerk. megj.: mint emlékezetes, a Mentsétek meg Romániát Szövetség tavaly ősszel is benyújtott egy olyan törvénytervezetet, amely a jelenlegi közigazgatási egységek összevonását, a helyi döntéshozatalok lecsökkentését, bizonyos önkormányzatok felszámolását szorgalmazta).
Kis létszámú, takarékos önkormányzatok az érintettek
„Borzalmasan nehéz időszak következik, Bolojan pedig nem arról híres, hogy csapatjátékos, csak a célt tartja szem előtt, annak rendel alá mindent.
Nagyon sok minden újra lesz ütemezve, hiszen a rendszer ebben a formában nem működik — azonban tiszta fejjel, értelemmel kell ezeket a döntéseket meghozni. A közalkalmazottak kétharmada a belügyi szerveknél, a tanügyben és az egészségügyben dolgozik, a maradék egyharmad szolgál ki minden mást: 140 000 köztisztviselőből ha 1000–et elküldünk, azzal nem oldunk meg semmit, nem leszünk hatékonyabbak.
„Ismétlem, a közigazgatásnak, az államnak átfogó reformra van szüksége, de nem csak a fűnyíró–szabályok alkalmazásával, hanem a helyzet reális felmérésével. Meg kell nézni a Kárpátokon túli községeket is, hiszen van ahol szinte az egész falu az önkormányzatnál dolgozik … Meglátáson szerint, amit javasolni is fogok, nyissunk egy közvitát erről a tervezett intézkedésről, modellezzük le, nézzünk körbe alaposan, ami jól, hatékonyan működik, azt ne rontsuk, nehezítsük.
De ismétlem azt is: lehet, ez egy nagyobb kárt megelőző intézkedés lesz, s ha ezt kell bevállalni ahhoz, hogy megmaradjon a településstruktúra, akkor kénytelenek leszünk bevállalni. ” — mondja.
Szabó Kinga Mária