Szatmár megye

Sok a lap, sok az urna, halvány a pecsét

(A szerző felvételei)
2024.06.09 - 14:03
Nehezen birkóznak meg a szavazók a sok szavazólappal, nem találják ezek helyét az urnákban. Ha nem látszik a pecsét tintája, újra bele kell nyomni a tintapárnába.

Az idei szavazás egyik sarkalatos pontja a sok szavazólap és a korszerűtlen szavazatkifejezési mód: a pecsételés.
A bélyegző egyszeri megmártása nem elég mind az öt szavazólapon véleményt nyilvánítani, ahol nem volt elég tintapárna, hogy a szavazófülkékbe is jusson, bizony vagy nagyon halvány lett az utolsó szavazólapokra nyomott pecsét, vagy újra ki kellett jönnie a szavazónak újratintáztatni a pecsétjét.

hirek/2024/06-junius/sok-a-lap-sok-az-urna-halvany-a-pecset-2.JPG
Nagyon sok szavazó számára jelentett problémát a sok szavazólap, nem csak a pecsételés tekintetében, hanem azért is, mert nem igazán tudták melyiket kell melyik urnába dobni. A szavazóbiztosok azt mondták, ha elkeverednek a szavazólapok, az nem probléma, nem lesz érvénytelen a leadott szavazat, hiszen azt szavazatszámláláskor észreveszik, jó helyre teszik.

Még mindig van szavazó, amelyik nem tudja, hogy döntésének megfelelően a pecsét általi jelzést a négyzeten belül kell elhelyeznie, egy pecsétet elhelyezve. Nem az számít, hogy nevet, vagy elnevezést takar-e a pecsét, hanem az, hogy egy szavazólapon egy legyen belőle és a négyzeten belül, egyértelműen mutatva a szavazó így kifejezett választását.

Princz Csaba
 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Elutasította az Alkotmánybíróság Simion beadványát

Nem semmisítik meg a második második forduló eredményét.
Szatmárnémeti

Kereskényi: Köszönöm mindenkinek aki észszerűen szavazott

„A farkasnak annyi, de még sok a veszély!”
Szatmár megye

Románia államelnököt választ – a második forduló percről-percre!

Reggel 7 órakor megnyitottak a szavazóházak, a mai napon eldől, hogy ki lesz Románia új elnöke. Kövessék velünk a szavazás Szatmár megyei történéseit, percről-percre!