Szatmárnémeti

Rossz a járda a Rózsa utcában

2021.02.23 - 17:10

Ő azt kérdezte, hogy vajon miért olyan rosszak a Rózsa utcai járdák az ezzel párhuzamos utcákban lévő járdákhoz képest, amire egyszerű a válasz: mert nem voltak megjavítva. Úgy gondoljuk, hogy olvasónk inkább azt szerette volna megtudni, hogy mikor lesznek megjavítva, mikor lesznek ennek az utcának is olyan állapotban a járdái, mint a szomszédos utcában lévők, úgyhogy a városmenedzserhez fordultunk az ügyben. Maskulik Csaba elmondta, hogy tudnak a dologról, és még idén szeretnék újraaszfaltozni teljes hosszában ennek a 14-es lakótelepet átszelő utcának a járdáit mindkét oldalon, ám megígérni nem tudja, hogy ez 2021-ben meg is fog történni. EU-s pályázatból javítanák meg ugyanis itt a járdákat, és hogy megérkezik-e a város számlájára az erre költhető támogatás, azt most még nem lehet tudni.
És ha már szóba került az utca járdáinak a sorsa, azt is megkérdeztük a városmenedzsertől, hogy miért épp ez az utca maradt ki a rehabilitációból, amikor gyakorlatilag az összes többiben pazar minőségű járda fut végig. Maskulik Csaba elmondta, hogy ez az utca eddig azért nem lett bevonva a járdajavítási kampányba, ami az utóbbi években a környéken folyt, mert ezen vezetik majd végig az egyik városi bicikliutat, és a járdát — észszerűségi okokból — ennek lefektetésével egy időben szerették volna rendbe tenni.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illusztris vendégek a hídavató ünnepségen

Cseke Attila és Kelemen Hunor is itt lesz — a pezsgőt a bal oldali (Independenţei sugárút) hídfőnél bontják pénteken délután.
Szatmárnémeti

Éjszakai kullancsirtás lesz

Május 26–án, hétfőn este tíz órától kezdik a permetezést a szatmárnémeti közterületeken.
Szatmárnémeti

Nem marad betonozott a Ştefan cel Mare utca

Nem végleges ez a burkolat, még sajnos van munkája az utcában a Distrigaznak.