Szatmárnémeti

Páskándi képversek az Iparosotthonban

2025.12.19 - 19:11
„Tűpontos látleletet ad az emberi világról.”

A Szatmárhegyen született Páskándi Géza, író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista tért valamelyest haza — 2026. január közepéig tekinthető meg mintegy ötven képverséből és színműveihez készített plakátokból álló kiállítás az Iparosotthonban.

A megnyitó december 19-é pénteken volt, délután öt órától, a kiállítás ingyenesen tekinthető meg munkanapokon reggel kilenc és délután négy óra között az első emeleti kiállítóteremben.

A péntek délutáni eseményen Karácsonyi Zsolt, a kolozsvári Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője, a kiállítás kurátora fogalmazta meg mit várhatnak a látogatók az összetett Páskándi-életműnek a kiállítóteremben elérhető részétől: „Képverseinél számos esetben tetten érhető a zeneiség, a dallam, életművének egészét is áthatja a megkomponáltság, a visszatérő motívumok sokasága, másutt pedig képversei a plakát-műfaj irányába mozdulnak el.”

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti vezetője, az Északi Színházban épp ezekben a napokban játszott Páskándi-darab (Pornokrácia) dramaturgja szerint a szatmárnémeti kiállítás szép, szimbolikus lezárása a Páskándi-évnek, amely mintegy fordított útként ott ér véget, ahol a művész munkássága kezdődött.

Princz Csaba
(A szerző felvételei)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tizenharmadik alkalommal nyílik meg a Májusi műhely

A bemutatott műveken keresztül a látogatók különböző nézőpontokat fedezhetnek fel és betekintést nyernek a kortárs művészet sokszínű világába.
Szatmár megye

Szombaton lesz a Múzeumok Éjszakája

Ez lesz az az este, amikor a történelem, a művészet és az élmények találkoznak, két város három helyszínén.
Szatmárnémeti

31. alkalommal rendezik meg a Kis herceg tárlatot

Holnap nyitják meg Szatmárnémetiben a Kis herceg nemzetközi képzőművészeti kiállítás 31. kiadását, amely a művészeti múzeumban várja a látogatókat.