Belföld

Nicușor Dan letette a hivatali esküt

Fotó: Facebook/Dr. Vass Levente
2025.05.26 - 12:27
A román államnak alapvető változásra van szüksége - jelentette ki Románia új államelnöke, Nicușor Dan a parlament két házának hétfői ünnepélyes ülésén, amelyen letette a hivatali esküt.

Nicușor Dan megválasztott államelnök kedden letette a hivatali esküt a parlament két házának ünnepélyes együttes ülésén. 

'Esküszöm, hogy minden erőmet és hozzáértésemet a román nép szellemi és anyagi haladásának áldozom, betartom az alkotmányt és az ország törvényeit, megvédem a demokráciát, az állampolgárok alapvető jogait és szabadságait, Románia szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását, Isten engem úgy segéljen!' - mondta Nicușor Dan a parlament plénumában kezét a Bibliára és az Alkotmányra téve, miután Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke ismertette az elnökválasztási eredmények érvényesítéséről szóló határozatot.

Az államfő arra kérte az ország lakóit, hogy továbbra is gyakoroljanak „pozitív” nyomást az állami intézményekre a reformok érdekében. Biztosította továbbá hallgatóságát, hogy olyan elnök lesz, aki odafigyel a társadalom hangjára.
„Köszönöm önöknek az elmúlt hetekben folytatott lenyűgöző vitát, bármilyen ügyet is támogattak. A romániai románok, a diaszpórában élő románok, a Moldovai Köztársaságban élő románok - sokan, akik eddig soha nem szólaltak meg a politikában, most megszólaltak, bebizonyítva, hogy érdekli önöket, milyen irányba halad Románia. A román társadalom megmutatta, hogy él és hogy erős. A román államnak alapvető változásra van szüksége, természetesen a jogállamiság keretein belül. És arra kérem önöket, hogy továbbra is vállaljanak szerepet, az önök által tanúsított társadalmi erővel, hogy pozitív nyomást gyakoroljanak a román állam intézményeire a reformok érdekében. Biztosítom önöket, hogy olyan elnök leszek, aki nyitott a társadalom hangjára, és a társadalom partnere lesz” — mondta Nicușor Dan az eskütételi ünnepségen.

Az eskütétel után Nicușor Dan a Cotroceni-palotában tartott ünnepélyes szertartás keretében veszi át hivatalát.

Az alkotmánybíróság csütörtökön érvényesnek nyilvánította az államfőválasztás eredményét, az erről szóló határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Érvényes az elnökválasztás eredménye

Átvehette mandátumát Nicuşor Dan, holnap teheti le az esküt.
Belföld

Párbeszédre és közös munkára kész az RMDSZ

„Az lenne az ideális”, ha a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a kisebbségek alakítanának kormányt.
Szatmár megye

Románia államelnököt választ – a második forduló percről-percre!

Reggel 7 órakor megnyitottak a szavazóházak, a mai napon eldől, hogy ki lesz Románia új elnöke. Kövessék velünk a szavazás Szatmár megyei történéseit, percről-percre!