Szatmárnémeti

Lesz karácsonyi vásár

2020.12.05 - 09:00

Az egészségügyi és távolságtartási előírások szigorú betartásával a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Megyei Tanács a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesülettel partnerségben hétfőtől, december 7. és 24. között a szatmárnémeti régi központbeli parkban tartja meg a karácsony előtti Hagyományos Termékek Vásárát. Az eseményről a városháza adott ki közleményt, a karácsony előtti időszakban megszokott kézműves vásár naponta 13 és 19 óra között lesz látogatható.

„Mi nem csak a levegőbe beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy támogatjuk a helyi és hagyományos termelőket. A körülmények ellenére is ragaszkodtunk a vásár megszervezéséhez, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy az utóbbi időszakban milyen nehéz helyzetbe kerültek a helyi termelők és kézművesek. Remélem, ezzel is segíteni tudunk nekik, hiszen az ilyen időszakokban a legfontosabb az összetartás. Ugyanakkor szeretnék, ha a szatmáriak egészséges eledeleket fogyaszthatnának az ünnepek előtt és alatt, vagy egyedi, kézműves ajándékokkal lephetnék meg a szeretteiket” — nyilatkozta az eseményről Kereskényi Gábor polgármester.

A résztvevők különböző portékákkal várják az érdeklődőket, legyen szó kézzel készített ruhákról vagy ékszerekről, mézeskalács-házikókról, bőrből készített egyedi termékekről, de Szatmárban készített mézet, hústermékeket, natúr üdítőket, pálinkákat és végül, de nem utolsósorban kitűnő borokat is találnak majd.

Princz Csaba

Fotó: SZFÚ archív

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illusztris vendégek a hídavató ünnepségen

Cseke Attila és Kelemen Hunor is itt lesz — a pezsgőt a bal oldali (Independenţei sugárút) hídfőnél bontják pénteken délután.
Szatmárnémeti

Éjszakai kullancsirtás lesz

Május 26–án, hétfőn este tíz órától kezdik a permetezést a szatmárnémeti közterületeken.
Szatmárnémeti

Nem marad betonozott a Ştefan cel Mare utca

Nem végleges ez a burkolat, még sajnos van munkája az utcában a Distrigaznak.