Szatmár megye

Lehet jelentkezni a 31. EKE Vándortáborba

Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a harmincegyedik vándortáborba, gyönyörű máramarosi helyek felkeresésével kecsegtet a részvétel. (Fotók: EKE Vándortábor)
2024.05.28 - 17:01
Július 30. és augusztus 4. között lesz az Erdélyi Kárpát Egyesület idei vándortábora, amelynek a történelmi Máramarosban lévő, vadregényes Aknasugatag és környéke ad otthont.

Hétfő délután startolt a regisztráció a 2024-es Vándortáborra és nem érdemes sokáig tanakodniuk a túrázást kedvelőknek, mert a szervezők többlépcsős regisztrációs rendszert alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a részvételi díj emelkedik ahogy közeledik a tábornyitás napja.
Június 15. éjfélkor aktiválódik az első lépcső, azaz addig a lehető legalacsonyabb a részvételi díj.
Hat éven aluli gyerekek számára (bármikor is regisztrálnak), ingyenes a részvétel, a tábor kínál családi jegyvásárlási lehetőséget és napijegy megváltására is van lehetőség.

Az EKE-sek igazi túramániások, már előre bejártak sok, a vándortáborra kijelölt túraútvonalat és a tábor ideje alatt majd megint be fogják.

Minden egyéb részlet az idei vándortáborral, a jelentkezéssel és a jelentkezési díjért nyújtott dolgokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban elérhető ITT.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 


 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

A tőzikevirágzásra kíváncsi az EKE

A virágmezők megcsodálására a Kakastaréjra szerveznek kirándulást egy rövidebb és egy hosszabb útvonalon is szombaton.
Szatmár megye

EKE-túra egy eltűnőfélben lévő tengerszemhez

Az apadásnak indult Kék-tavat csodálták meg – több mint nyolcvanan –, az EKE szombati kirándulásán.
Szatmár megye

Lehet, hogy az utolsó kirándulás a Kék-tóhoz...

Eltűnőfélben lévő máramarosi látványossághoz szervez kirándulást szombaton az EKE – Szatmárnémeti.