Közeleg május 24-e, a parkok európai napja. Ezt a környezetvédelmi jeles napot 1999-ben alapította az EUROPARC Szövetség azzal a céllal, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a biológiai sokféleség megőrzésének fontosságára, valamint szorgalmazza a zöldterületek bővítését, hogy minden európai állampolgárra legalább 26 négyzetméternyi zöldfelület jusson.
Az Élet Fája Ökológiai és Humanitárius Egyesület által indított Folyómentő Óvodák projekt keretében kilenc óvoda – a szatmárnémeti Hám János Óvoda, a 24-es Számú Napközi, a 29-es Számú Óvoda, valamint az óvári, a szamoskrassói, a halmi, az egri, a krasznabélteki és a börvelyi óvodák –, valamint tíz iskola diákcsoportjai közösen emlékeznek meg erről a fontos környezetvédelmi eseményről.
A diákok a szamoskrassói Bem József, az Óvári, a Börvelyi, az egri Csűry Bálint, a Halmi, a krasznabélteki Viorel Sălăgean Általános Iskolákból, valamint négy szatmárnémeti középiskolából – a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Református Gimnáziumból, az Aurel Popp Művészeti Líceumból és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból – valók és a kezdeményezés részeként minden részt vevő óvoda udvarán egy-egy új zöldövezetet alakítanak ki.
A parkok napját megelőző héten a parkosítás önkéntes munkával, az óvodások, az iskolások és a szülők bevonásával, a pedagógusok, valamint az Élet Fája Egyesület tagjainak szakmai irányításával valósult és valósul meg.
A fiatalok, a szülők és a pedagógusok egyaránt örömmel és nagy érdeklődéssel fogadták az óvodakerti zöld oázisok kialakításának ötletét, hiszen mindannyian vallják, hogy a természeti környezet alapvető fontosságú a gyermekek esztétikai nevelése és egészségmegőrzése szempontjából. A kezdeményezés révén a résztvevők saját maguk is tapasztalhatták, mennyire lényeges szerepet töltenek be a zöldfelületek a környezet minőségének javításában. A növényzet természetes szűrőként működik: elnyeli a légszennyező anyagokat és a szén-dioxidot, oxigént termel, és megköti a port. Ezek a területek nemcsak a levegőt tisztítják, hanem a zajt is tompítják, és mérsékelik a városi hősziget-effektust. A közösség tagjai virágokkal, a rendezéshez szükséges anyagokkal – virágfölddel, kaviccsal, farönkökkel és egyéb díszítőelemekkel –, valamint olyan újrahasznosítható hulladékokkal járultak hozzá az akció sikeréhez, amelyek a kreatív átdolgozás után teljesen új funkciót kaptak.
A virágok többek között gumiabroncsokba, régi locsolókannákba, faládákba, kidobott szőnyegekbe, játék babakocsikba és egyéb kiegészítőkbe kerültek.
Ez a gyakorlati tevékenység nagyszerű élményt jelentett az óvodásoknak és az iskolásoknak, akik hatalmas lelkesedéssel és aktívan vettek részt a zöldterület kialakításának minden egyes fázisában.
A szabadtéri foglalkozások során a gyerekek a megszokottól teljesen eltérő anyagokkal dolgozhattak, ami kiválóan fejlesztette a kreativitásukat, a szépérzéküket, erősítette környezetük szebbé tételéért vállalt felelősségtudatukat.
Szebb környezet
Ennek a sikeres környezetvédelmi akciónak köszönhetően az elkészült zöldövezetek ezentúl virágos, barátságos környezettel fogadja majd az óvodásokat és mindenkit, aki belép az intézmények kapuján.
Hírszerkesztő
(Fotók: Az Élet Fája Egyesület)