Szatmár megye

Képesítés nélkül praktizálhattak orvosok

2025.11.05 - 09:22
Házkutatások zajlottak ma reggel egy büntetőügyben, amely több orvos Moldovai Köztársaságban szerzett szakorvosi képesítésének megszerzését vizsgálja. Szatmár megyében is vizsgálódtak.

Az ügyben eljáró ügyész – a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti Főügyészség keretében – valamint a Román Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Igazgatóságának tisztjei november 5-én 14 házkutatást hajtottak végre egy közintézmény székhelyén, illetve magánszemélyek lakóhelyein, Bukarestben és több megyében – források szerint Szatmárban is.

A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék közleménye szerint, az operatív tevékenységek egy olyan büntetőügy keretében zajlanak, amelyben csalás, közokirat-hamisítás, informatikai hamisítás, hamis okirat felhasználása, valamint engedély nélküli hivatás- vagy tevékenységvégzés bűncselekményének gyanúja miatt folynak a vizsgálatok.

A nyomozás több olyan orvost érint, akik az egészségügyi minisztériumtól kérték a szakorvosi képesítésük elismerését, amelyet a Moldovai Köztársaságban, a chișinăui Nicolae Testemițanu Állami Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szereztek, és ennek érdekében benyújtották a szakorvosi rezidensképzés elvégzését igazoló diplomáikat.

A képesítések különböző szakterületekre vonatkoztak, mint például: sürgősségi orvoslás, ortodoncia, plasztikai, esztétikai és rekonstruktív mikrosebészet, képalkotó diagnosztika, dentoalveoláris sebészet, parodontológia.

A bizonyítékok alapján azonban megalapozottan feltételezhető, hogy a rezidensképzés – amely a rezidens orvosok kötelező fizikai jelenlétét írta elő az egyetemi klinikai központokban – valójában nem történt meg, mivel a szakosodás ideje alatt az érintett orvosok Romániában tartózkodtak, ahol teljes munkaidőben voltak alkalmazásban.

Az ügyben 12 előállítási parancsot bocsátottak ki.

A hatóságok a művelet során további részleteket is közölni fognak az átláthatóság biztosítása és a közvélemény tájékoztatása érdekében a folyamatban lévő intézkedések alakulásáról.

Hírszerkesztő
 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Százával tartják a házkutatásokat

Több mint 300 helyszínen tart kedden házkutatást a rendőrség a Jupiter művelet keretében.
Belföld

Adócsalók, csempészek, sikkasztók, fatolvajok

Mozgalmasan indul a hét: több mint 200 helyszínen tart házkutatást a rendőrség a Jupiter művelet keretében.
Belföld

Majd' 58 kiló kábítószer két hét alatt

A rendőrök 118 házkutatást tartottak és 12 tettenérést szerveztek meg. 57 személyt őrizetbe vettek.