Szatmárnémeti

Indul a Szatmárnémeti–Párizs repülőjárat

2021.03.05 - 19:22

„A szatmáriak számára egy párizsi repülőjárat már hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazott kérés volt, hiszen nagyon sok Szatmár megyei lakik Franciaországban, főleg Párizs körzetében. Mi egyrészt ezen kéréseknek akartunk eleget tenni, másrészt a londoni járat után most a HiSky légitársaságnak köszönhetően egy újabb fontos európai főváros irányába nyílik meg az út számunkra. Akárcsak eddig, a jövőben is minden tőlünk telhetőt megteszünk a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér fejlesztése érdekében, és azért, hogy minél több európai várossal tudjuk légifolyósokkal is összekapcsolni megyénket” — nyilatkozta Pataki Csaba tanácselnök.

A párizsi járatra jegyek már foglalhatók a www.hisky.aero oldalon, illetve a partnerügynökségeknél, 29 eurótól kezdődően.

A Szatmárnémeti–Párizs Beauvais járat a London Luton után a második nemzetközi járat, mely a Szatmárnémeti reptérről indul. A nemzetközi járatok mellett Szatmárnémetiből direkt összeköttetés van Bukarestbe is. Sz.K.M.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illusztris vendégek a hídavató ünnepségen

Cseke Attila és Kelemen Hunor is itt lesz — a pezsgőt a bal oldali (Independenţei sugárút) hídfőnél bontják pénteken délután.
Szatmárnémeti

Éjszakai kullancsirtás lesz

Május 26–án, hétfőn este tíz órától kezdik a permetezést a szatmárnémeti közterületeken.
Szatmárnémeti

Nem marad betonozott a Ştefan cel Mare utca

Nem végleges ez a burkolat, még sajnos van munkája az utcában a Distrigaznak.