Szatmárnémeti

Győztek a Tűzoltótorony őrei!

Hosszú hetek komoly munkáját követően, megérdemelt a győzelem
2025.03.30 - 12:14
A partiumi régió első helyéről jutottak tovább, majd az országos döntő első helyét nyerték el a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai.

A Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban megrendezett országos döntőben, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata, A szatmárnémeti Tűzoltótorony őrei az 1. helyen végeztek – osztották meg a remek hírt a diákok és tanáruk, Sütő Zsolt.

Az RMDSZ által kezdeményezett Örökségünk Őrei kezdeményezés célja a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által. Kiemelt cél ugyanakkor megértetni a kisiskolásokkal, a nagyobbakkal, de a pedagógusokkal, szülőkkel is, hogy a kultúra – amelynek az épített örökség is része – köt össze egy nemzetet, az ezekre való odafigyelésnek van igazán megtartó ereje. Akkor vagyunk biztonságban, ha épített örökségünket nem lerombolják, hanem műemlékeinket, templomainkat, kastélyainkat karbantartják, felújítják, ismerik és látogatják.

Jól tudják ezt a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, Bács-Imre Hugó Árpád, Linzenbold Rebeka, Nyisztor-Barth Krisztina, Reinegger András Péter, Szegedi Stefania Alexandra és Téglás Dóra Theodora, azaz a szatmárnémeti Tűzoltótorony őrei és tanáruk, Sütő Zsolt történelemtanár.  

oroksegunk-orei.jpg

A transzdiszciplináris verseny keretén belül a csapat jelképesen örökbefogadta a szatmárnémeti Tűzoltótornyot, az elmúlt hetekben pedig nem csak megtudtak rengeteg új, kevéssé ismert információt a Szatmárnémeti jelképének számító épületről, hanem másokkal is megosztották.

A partiumi régió első helyéről jutottak tovább a Gyimesfelsőlokon március 29-én megrendezett döntőbe, ahol a kreatív és hatékony műemlék-népszerűsítést követően legutolsó produkciójukat is bemutatták. Kiemelkedő örökségvédelmi tevékenységükért pedig első díjjal térhetnek haza. 

oroksegunk-orei-2.jpg

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmári sikerek a II. Gáspár János Pedagógiai Projektversenyen

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapatai nagyon jó eredményekkel tértek haza a november 21–22-én, Nagyenyeden megrendezett II. Gáspár János Pedagógiai Projektversenyről.
Szatmárnémeti

Közlekedésbiztonsági órát tartottak a rendőrök a Kölcseyben

A Szatmár Megyei Rendőrség interaktív közlekedésbiztonsági foglalkozásokat tartott a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, ahol több mint 90 diák tanult a felelős és biztonságos közlekedésről.
Szatmárnémeti

Kárpát-medencei diáktalálkozón jártak a kölcseysek

Kárpát-medencei diáktalálkozón vettek részt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói. Remek alkalom volt a kapcsolatok építésére, sportolásra, a tudásuk bővítésére.