Belföld

Florin Manole: az árrés-korlát megtartása nem teher a költségvetésnek

2025.09.16 - 10:42
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint az alapélelmiszerek árrésének korlátozása kedvez a fogyasztóknak és nem terheli meg az állami költségvetést.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti székházánál tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a szociáldemokraták támogatják az árrésstop október elsejei meghosszabbítását.

Nyernek a fogyaszók

Azzal érvelt, hogy az intézkedéssel csak nyernek a fogyasztók, és különösen az alacsony jövedelműeknek kedvez. Másfelől az árrésstop nem terheli meg a költségvetést sem – tette hozzá.
Manole az intézkedés ellenzőinek azt üzente, hogy az alapélelmiszerek árrésének korlátozása a kormány egyik fő eszköze az infláció csökkentésére. Megjegyezte, hogy a PSD-t aggasztja a növekvő infláció, és a párt nem lát okot az árrésstop eltörlésére.

Kivezetik vagy marad?

Mint arról már beszámoltunk,a kormány sajtóirodája szombat este közölte, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött. A közlemény szerint három hónappal ezelőtt a kormánypártok mindegyike egyetértett azzal, hogy az árrés korlátozását utoljára hosszabbítják meg, mivel a piac torzulása a termelőknek és a kereskedőknek is károkat okoz.

A kormányszóvívő közleménye hatalmas vihart kavart a koalíciós párti politikusok körében, s maga a gazdasági miniszter is úgy nyilatkozott: nincs tudomása arról, hogy az ársapka megszüntetéséről döntés született volna a koalícióban.

Hírszerkesztő


(A képen Florin Manole. Fotó: facebook.com/P.F.Manole)

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A beruházási tárca 1,6 milliárdot veszít

Közzétette a pénzügy az idei második költségvetés-kiigazítás tervezetet, pénteken vitatja meg ezt a kormány.
Külföld

Az EP elfogadta a jövő évi uniós költségvetést

Fókuszban a versenyképesség, a kutatás, az infrastruktúra-fejlesztés és az európai biztonság.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti közberuházások: nem vészes a helyzet

A költségvetési fék ellenére is csak kettő van megakadva a sok beruházás közül.