Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell - köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket és kezdődhetett a mulatság.

Kora nyár legnagyobb ünnepe a pünkösd, elnevezése a görög „ötvenedik” (pentekosztész) szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvét utáni 50. napon kezdődik, időpontja változó, május 10-e és június 13-a közé eshet.
A keresztény egyház a Szentlélek eljövetelét ünnepli e napokon, amikor Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Pünkösd eredete a zsidó vallásból ered, ők ünnepelték ugyanis a Pészach utáni ötvenedik napon a hetek ünnepét a Sabouthkort (héber nevén Sávuot, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe), az aratás, az első gyümölcsök ünnepét.

A mágikus rántotta

Pünkösdkor a paraszti családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra:  a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra, rántott csirke vagy idei liba formájában, uborkasalátával.

A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak, hiszen a tojás termékenységszimbólum, és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács) készítése. Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, amelyet tejföllel, borssal kentek meg. A bodza leveléből és virágából főzött szörpnek — aminek ugyancsak helye volt az ünnepi asztalon — , teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.

Nyárköszöntés, párválasztás, ladikázás

A magyar nyelvterületen, csakúgy, mint Európa számos országában a pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény, illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. A Római birodalomban május hónap folyamán tartották az ún. Florália ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza. A pünkösdi királyné fejét is általában rózsakoszorú díszíti és rózsaszirmot hint maga körül.

Pünkösd-szombaton már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol pedig a lányos házakra tettek ki zöld ágakat, ám ezen a napon bontották le a május első éjszakáján állított májusfákat is. 
Viszont Csallóközben ilyenkor állították a vámkereket: 15 méter magas rúdra kocsikereket tettek, feldíszítették szalagokkal és borosüvegekkel. Az erre az alkalomra kinevezett bíró vagy csősz a párokat elfogta, és a lányokkal bírságot fizettetett. A mulatságot is a lányok rendezték, vám nélkül senki sem mehetett a kocsmába. A pénzt közösen múlatták el, úgy vélték, a bőséges evés-ivás a természetet is bőségre készteti.

A pünkösdi ünnepkör több jellegzetességét is magába foglaló, különleges szokás volt a sárközi Szeremlén a pünkösdi ladikázás.
A szokásban lévő pünkösdi ladikázás az ünnepkör párválasztó, udvarló szokásai közé sorolható. A ladikázás napja hagyományosan pünkösd hétfőjén volt. A legények pünkösd másnapján zöld ágakkal feldíszített csónakon megcsónakáztatták a lányokat, akik erre az alkalomra díszes evezőket vittek magukkal. Egykor házasságok köttettek egy-egy felejthetetlen zenés-dalos ladikázás után. Főleg, ha az udvarló az eladósorban lévő leányt arra is megkérte, hogy hozza magával az alkalomra díszesen kifaragott kisevezőjét. A ladikázó lányok - ha elfogadták a meghívást - bazsarózsával, orgonavirággal, színes szalagokkal, cifra zsebkendővel díszítették fel az ágakkal megtűzdelt csónakokat.
Másfelé a legényeknek be kellett csempészni a kiválasztott lány ablakába egy pünkösdi rózsát. A lányoknak viszont koszorút kellett fonni, s átadni a legényeknek. Ilyenkor szokás volt a mátkázás is: a legény annak a lánynak küldött egy tálat kaláccsal és borral, aki tetszett neki. Ha a lány viszonozta az érzelmeket, akkor ő is hasonlóan telerakott tálat küldött vissza, este aztán újabb lehetőség nyílt az udvarlásra, hiszen sokfelé ilyenkor pünkösdi bálokat tartottak.

Pünkösdi király és királyné

Kétségtelenül az ünnephez kötődő, legarchaikusabb és legelterjedtebb szokás a pünkösdi király megválasztása. A középkorig visszanyúló hagyomány egész Európában elterjedt, s kiváltság múlékonyságát egy közmondásunk is megörökíti: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.”

A pünkösdi királyi címet a pünkösdkor rendezett ügyességi verseny (leggyakrabban lovas próbatétel volt, de a versenyben szerepelt bikahajsza, tuskócipelés, karikába dobás) legrátermettebb legénye vehette át, aki később a többieket vezethette. A pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezen túl udvarolhattak és kocsmázhattak — nem mellesleg a szokásnak Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében is emléket állít.

Pünkösdi királynéjárásnál 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket: a legkisebbet és a legszebbet. Énekelve és jókívánságokat ismételgetve megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

Tilalmas a pogányoktól maradt szokás

A pünkösdi népszokásokat, hiedelmeket nem mindig nézte jó szemmel az egyház, hiszen többségük pogány eredetű volt: például a csetneki zsinat 1594–ben kifejezetten tiltotta a pünkösdi királyválasztást, táncot és játékokat. A XVII. század végi (1692) csíkkozmási zsinat pedig ki is mondta: „Eleitől fogva régi időben is mindenkor tilalma volt a sátoros ünnepeken való táncolásnak, királynéasszony ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas.” 
Majd' egy évszázaddal később, 1770–ben Tessedik Sámuel arról számolt be, hogy megszüntették a májusi fák bevitelét a templomba pünkösdkor, mert a gazdák legszebb gyümölcsfáikat láthatták ott kivagdosva.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Nyitókép: Farkas–Mohi Balázs)