Dr. Zagyva Miklós 85 évesen se unatkozik, úgy döntött, hogy szabadidejében nem a tévét nézi naphosszat, vagy számítógépes játékokkal tölti az idejét, hanem tovább keres, kutat azon a területen, amelyhez a hatéves egyetemi képzés után több, mint félévszázados praxis köti. Legújabb kötetének, a tizenhatodiknak címe: Girbegurba gondolatok.  

Erről ezt írja a könyv előszavában: „Jómagam elég magas szinten tanultam az emberi testről, aztán 56 évig a gyakorlatban is foglalkoztam vele, nagyon sok új ismeretet gyűjtve a tanultakhoz. Idős fejjel aztán, már a taccsvonalon kívül ücsürögve  és unatkozva, az a bolondos gondolat és vágy kerekedett bennem, hogy végigjárjam újra az emberi testet minden rejtett zugával együtt, de most már teljesen szabadon, úgy, hogy minden szabályt, egyezményes hozzáállást, érdeket, merevséget levethessek magamról.”

Ülünk a Szamos áruház kávézójában és beszélgetünk közös ismerősökről, átélt eseményekről, könyvekről, művészetről, az emberi, művészeti üzenetek egyre rövidebb élettartamáról, az emberi gyarlóságról, a gyorsuló, kisajátíthatatlan világról, amely tele van megmagyarázhatatlan titokkal, csodával, az életről, a teremtésről, a természet, a művészet káprázatos jelenségeiről, az orvostudományról a beteg és az orvos szemszögéből, nézőpontjából, arról, hogy nem információk megjegyzésére, visszaadására, hanem kreativitásra, alkalmazkodó- és kezdeményezőkészségre kellene nevelni a fiatalságot, és alig vesszük észre, hogy milyen gyorsan telik az idő. A vendégek a szomszédos asztaloknál cserélődnek, a pultos takarít, gyűjti a csészéket, poharakat, használt szalvétákat, de mi még nem fogytunk ki a mondanivalóból.
Mi kell mindehhez? Hasonló gondolkozásmód, érdeklődési kör és majd hetvenéves ismeretség, ez ilyen egyszerű. Közben Miklós elárulja, hogy a legújabb kötete  is az élet csodájáról szól 25 részben, amelyek közül csak néhányat idézek: A talányos könnycsepp, Sejt hátán sejt, Ketyegő élet, Boszorkánykonyha, Szemrevétel, A labirintus és még sorolhatnám. A könyv illusztrációs anyagát, ezúttal nem rajzok, hanem a világhálóról gondosan válogatott fotók adják.  

A zárszóban olvashatjuk: „Az emberi testtel foglalkozó egyik tudománynak, az orvoslásnak a tanításakor is mindent pontosan megtanítanak, hogy mi és hogy van, legtöbbször azt is, hogyan működik, de a további kérdőjeleken átlépnek azzal, hogy ez van, és ezt így kell elfogadni. Arról soha nem esik szó, hogy ezt a sok kis bennünk lévő csodát, tökéletességet vajon milyen energia, erő tervezhette és építhette fel élettelen anyagokból, szénből, hidrogénből, oxigénből és nitrogénből, majd amikor a mestermű kész volt hogyan indította be azt, mint Hamilton a versenyautóját?”

A 170 oldalas kötet végén a szerző azon töpreng, hogy mit írhatna  zárszóként az arcképe alá. Erre a legalkalmasabbnak Villon néhány, Szabó Lőrinc fordításában megjelent sorát találta:
Ajánlás
Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Egyértelmű üzenet, figyelmeztetés ez mindazoknak akik valóban úgy gondolják, hogy mindent megtanultak, mindent tudnak. 

Muhi Sándor

A kötet a szatmári Baraprest könyvüzletben kapható, a borítóterv, a szerkesztés ezúttal is a szerző munkája.